Felkészülés: Van Gaal 7-0-val mutatkozott be az MU-nál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 07:10
null
Van Gaal érkezése az elmúlt időszakban rendkívül szürke Ashley Youngot is felvillanyozta (Fotó: Action Images)
Lejátszotta első tengerentúli, nyári felkészülési mérkőzését a Manchester United labdarúgócsapata: a „vörös ördögök” kispadjára a holland válogatottól érkező Louis van Gaal sokkal jobb nyitányra aligha számíthatott, ugyanis fiai 7–0-ra kitömték az észak-amerikai bajnokságban (MLS) meghatározónak számító Los Angeles Galaxyt.

 

Van Gaal a holland válogatottnál is alkalmazott 3–5–2-es felállással és a De Gea – Smalling, P. Jones, Evans – Valencia, Herrera, D. Fletcher, Shaw – Mata – Rooney, Welbeck kezdőcsapattal mutatkozott be a Manchester United-szurkolóknak. A hollandnak nem is kellett sokat várnia az első gólra, Juan Mata átadása után Danny Welbeck talált be. Az első félidő hajrájában Wayne Rooney duplázott, miután előbb gólra váltott egy büntetőt, majd kihasználta Tommy Meyer nagy hibáját.

Mindkét csapatnál jelentős változások történtek a második félidőre, az MU-nál mindössze két középpályás, Darren Fletcher és Ander Herrera maradt a pályán (Lindegaard – M. Keane, Fletcher, Blackett – Rafael, Cleverley, Herrera, R. James – Kagava – Nani, A. Young): előbbi visszahúzódott a védelem tengelyébe, utóbbinak pedig nagy érdemei voltak abban, hogy az angol csapat a hajrában Reece James és Ashley Young révén atomjaira szedte a Galaxyt. Mindkét szélső kétszer talált a kapuba, miközben az egész meccsen kiválóan osztogató baszk két assziszttal zárt, és James második góljánál is tőle indult az akció.

Az angol bajnoki címvédő Manchester City tartalékosan is magabiztos sikerrel folytatta a felkészülést az Egyesült Államokban, Manuel Pellegrini együttese az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) Keleti főcsoportjának éllovasa, a Sporting Kansas City ellen 4–1-re nyert.

A City már 120 másodperc után vezetett, Bruno Zuculini 16 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot. A Kansas fél óra elteltével egyenlíteni tudott C. J. Sapong révén. Még mindig az első félidőben Dedryck Boyata Jesús Navas szabadrúgása után fejjel talált be, majd Javi García a 72. percben büntetőből volt eredményes. A végeredményt az angolok U18-as csapatának tagja, az 1996-os születésű Kelechi Iheanacho állította be a 88. percben.

A Premier League és a Serie A ezüstérmeseinek összecsapásán az AS Roma Daniel Agger kései öngóljával 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt Bostonban.

Mindkét mester, Brandan Rodgers és Rudi Garcia is erős tizenegyet küldött a pályára. Az olaszoknál az új szerzemények, Iturbe, Ashley Cole és Keita is szerepelt, az angolok a Coutinho, Lambert, Borini támadóhármassal kezdtek, utóbbit a 12. percben vállsérülés miatt le kellett cserélni, a nyári igazolás, Emre Can váltotta. A nem túlzottan eseménydús mérkőzésen a 90. percben Pettinari szögletét követően Borriello lövése után a labda Agger lábán változtatott irányt, így csapta be Jones kapust.

A Premier League-ben szereplő Tottenham gólgazdag mérkőzésen 3–2-re nyert a Toronto FC ellen. A londoniak rekordigazolása, Erik Lamela az első félidőben duplázni tudott. Mauro Pochettino, a Spurs menedzsere a szünetben 10 játékost is becserélt, így a második játékrészben kiegyenlítettek a kanadaiak. A találkozót Lamela cseréje, Andros Townsend döntötte el a 85. percben. A Tottenham első két tengerentúli felkészülési mérkőzésén hat gólt rúgott és ötöt kapott, korábban a Seattle Sounders ellen 3–3-as döntetlent ért el.

A Manchester United, a Manchester City, a Liverpool és a Roma is részt vesz a július 24-én, csütörtökön kezdődő International Champions Cup elnevezésű észak-amerikai felkészülési tornán, amelyre továbbá a Milan, az Inter, a Real Madrid és az Olympiakosz kapott meghívást.

A francia bajnokság (Ligue 1) ezüstérmese, az AS Monaco Miamiban 4–2 arányban múlta felül a kolumbiai Atlético Nacionalt. A hercegségiek már az első félidőben eldöntötték a találkozót, három góllal is vezettek a szünet előtt, Dimitar Berbatov ezúttal is eredményes volt. A Monaco hétfőn a Parma ellen folytatja a felkészülést.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Toronto FC–Tottenham Hotspur 2–3
(Wiedeman 65., J. Hamilton 73., ill. Lamela 16., 40., Townsend 85.)
Liverpool–AS Roma 0–1 (Agger 90. – öngól)
Atlético Nacional–AS Monaco 2–4 (Viveros 63., S. Pérez 88., ill. Martial 6., Berbatov 16., Fabinho 40., Ferreira-Carrasco 90.)
FC Dallas–Aston Villa 0–2 (Weimann 43., N’Zogbia 48.)
Columbus Crew–Crystal Palace 2–2 (Bedell 15., Paladini 80., ill. G. Murray 36., Gray 70.)
Sporting Kansas City–Manchester City 1–4 (Sapong 30., ill. Zuculini 3., Boyata 45., Kolarov 72. – 11-esből, Iheanacho 88.)
Los Angeles Galaxy–Manchester United 0–7 (Welbeck 13., Rooney 42., 45. – az elsőt 11-esből, R. James 62., 84., A. Young 88., 91.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik