MU: Solskjaer megerősítette, távozik a nagy tehetség

2020.06.29. 12:29
null
Angel Gomes vélhetően elhagyja a Manchester Unitedet (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere elárulta, hogy az idény végén elhagyja a klubot Angel Gomes.

 

A még mindig csak 19 éves középpályás 2017-ben U17-es világbajnokságot nyert a korosztályos angol válogatottal – Gomest a tornán nyújtott teljesítménye miatt Jadon Sancho mellett sokáig az egyik legnagyobb tehetségként tartották számon.

Angel Gomes az MU utánpótlásából 2018 nyarán felkerült a felnőttcsapatba, ám ott összesen csupán tíz tétmérkőzésen léphetett pályára. A játékos jelenlegi szerződése június 30-án lejár, s Solskjaer a Manchester United hétfői sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Gomes vélhetően elhagyja a klubot, ugyanis a feleknek egy nappal a határidő lejárta előtt még nem sikerült megállapodniuk a közös folytatásban.

„Tegnap este és ma sem hallottam arról, hogy esetleg sikerült vele dűlőre jutni, úgyhogy úgy tűnik, nem is született semmiféle megegyezés. Röviden tehát a válasz igen, vélhetően távozik.”

Legfrissebb hírek

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
16 órája

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50