MU: Remélem, megsérülnek a sztárjaik – Pogba ezt kívánja a riválisnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.03. 10:36
null
Paul Pogbát nem fogják szeretni egy ilyen nyilatkozat után (Fotó: AFP)
Paul Pogba, a Manchester United labdarúgócsapatának sztárja nem tett túl szimpatikus nyilatkozatot a rivális Manchester City játékosaira vonatkozóan.

A francia középpályás szemmel láthatóan nem viseli jól, hogy Pep Guardiola gárdája jelenleg „uralja” az angol bajnokságot, s a Manchester City úgy vezet öt ponttal a Premier League-ben a „vörös ördögök” előtt, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint városi riválisa.

Paul Pogba ennek kapcsán nem épp szimpatikus nyilatkozatot tett a két csapat közti különbség áthidalásáról.

„Remélem, eljön az a nap, hogy a City hullámvölgybe kerül, visszaesik, és tudom, hogy nem túl kedves ilyet mondani, de bízom benne, hogy néhány kulcsjátékosuk megsérül, pont úgy, ahogy velünk is megtörtént, mert minden évben kiesnek fontos futballistáink. Ha ez a Manchester Citynél is így lesz, akkor talán meggyengül és változik a helyzet.”

(Forrás: BBC Football Focus)

Pogba nyilatkozata mindenesetre „visszaütött”: azzal, hogy a 24 éves klasszist kiállították szombaton, az Arsenal elleni rangadón, biztossá vált, hogy Pogba nem léphet pályára a City ellen a bajnokság 16. fordulójában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Arsenal–Manchester United 1–3 (Lacazette 49., ill. A. Valencia 4., Lingard 11., 63.)

Chelsea–Newcastle United 3–1
(E. Hazard 21., 74. – a másodikat 11-esből, Morata 33., ill. Gayle 12.)
Brighton & Hove Albion–Liverpool 15 (G. Murray 51., ill. Can 30., Firmino 31., 48., Coutinho 87., Dunk 89. – öngól)
Everton–Huddersfield Town 2–0 (Sigurdsson 47., Calvert-Lewin 73.)
Leicester City–Burnley 1–0 (Gray 6.)
Stoke City–Swansea City 2–1 (Shaqiri 36., M. B. Diouf 40., ill. Bony 3.)
Watford–Tottenham Hotspur 1–1 (Kabasele 13., ill. Szon Hung Min 25.)
West Bromwich Albion–Crystal Palace 0–0

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.30: AFC Bournemouth–Southampton (Tv: Spíler Tv)
17.00:
Manchester City–West Ham United (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 14 13 1 44–9 +35 40
2. Manchester United 15 11 2 2 35–9 +26 35
3. Chelsea 15 10 2 3 28–12 +16 32
4. Liverpool 15 8 5 2 33–19 +14 29
5. Arsenal 15 9 1 5 29–19 +10 28
6. Tottenham 15 7 4 4 23–13 +10 25
7. Burnley 15 7 4 4 14–12 +2 25
8. Watford 15 6 4 5 25–26 –1 22
9. Leicester City 15 5 5 5 20–20 0 20
10. Everton 15 5 3 7 19–28 –9 18
11. Brighton & Hove Albion 15 4 5 6 14–19 –5 17
12. Southampton 14 4 4 6 14–17 –3 16
13. Stoke City 15 4 4 7 18–30 –12 16
14. Newcastle 15 4 3 8 14–22 –8 15
15. Huddersfield Town 15 4 3 8 9–26 –17 15
16. Bournemouth 14 4 2 8 12–16 –4 14
17. West Bromwich Albion 15 2 7 6 12–21 –9 13
18. Crystal Palace 15 2 4 9 8–25 –17 10
19. West Ham 14 2 4 8 12–30 –18 10
20. Swansea 15 2 3 10 8–18 –10 9
Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
18 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik