MU: „Pogbának még szüksége van manchesteri élményekre”

2019.04.09. 12:38
null
Paul Pogba a Wolverhampton elleni múlt heti, vesztes bajnokin (Fotó: AFP)
Szakadatlanul találgat a nemzetközi sportmédia, klubot vált-e Paul Pogba, a Manchester United labdarúgója a nyáron. A France Football keddi címlapján a Real Madrid-vonalra teszi a voksát, eközben Mike Phelan, az MU másodedzője arról beszélt, egyáltalán nem biztos, hogy a francia világbajnok jól döntene, ha távozna.

 

„Paul még korántsem mutatott meg mindent a tudásából. Noha mindenki világbajnok futballistaként kezeli, sok minden még csak ezután jön” – jövendölte Mike Phelan, aki szerint Pogba azok közé a futballisták közé tartozik, akik a Manchester Unitedben még nem jutottak fel a csúcsra, pedig az mind neki, mind a klubnak „járna”.

„Azt akarjuk, hogy ők is akarják átélni, majd át is éljék az élményt, amivel a Manchester United nagy diadalai járnak. Azon vagyunk, hogy az eddigieknél jobban kamatoztassuk Paul játékát. Ole (Gunnar Solskjaer menedzser) hatalmas munkát végez ennek érdekében, igyekszik Pault átsegíteni a nehézségeken, amit ő értékel is” – folytatta Phelan.

Eközben a France Football keddi címlapját Pogba fotója uralja, alatta a lap sugallatával, mely szerint a középpályás útja a Real Madridba vezet. A francia szaklap úgy véli, „Pogbának váltania kell”, mert – dacára a Solskjaer-éra eleji szárnyalásának – az MU-ban már nem tud megújulni, viszont az őt nagyon kedvelő Zinédine Zidane keze alatt erre jó esélye nyílna.

Pogba manchesteri szerződése 2021 nyaráig szól, és a közeljövőben (is) nagy feladatok várnak rá – elsőként szerda este a Barcelona elleni BL-negyeddöntő.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10