MU: nincs harag, de Mourinho elvette Pogba csk-helyettesi titulusát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 08:19
null
Mourinho és Pogba nincs azonos hullámhosszon (Fotó: AFP)
A Derby County ellen tizenegyesekkel elvesztett Ligakupa-találkozó után José Mourinho elmondta, úgy döntött, Paul Pogba a továbbiakban nem viselheti a csapatkapitányi karszalagot.

 

A világbajnok francia játékos nemrég azt nyilatkozta, hogy csapata hazai pályán rossz taktikával futballozik. Állítólag a Wolverhampton elleni 1–1-es döntetlen után Mourinho alaposan leteremtette a 25 esztendős középpályást, mert a találkozón az ő hibájából egyenlített az újonc.

A Derby elleni kiesést követően az angol sajtót elsősorban a Pogba-ügy érdekelte.

„Nem igaz, hogy haragban lennénk – idézi a Sky Sports Mourinhót.Mindössze annyi történt, hogy Paul immár nem csapatkapitány-helyettes. Nem vesztünk össze, nincs semmi gond. Ugyanaz a személy vette el tőle a karszalagot, mint aki odaítélte neki, vagyis én.”

„Én vagyok a menedzser, meghozhatok ilyen döntéseket, de nincs viszály köztünk. Ez csupán egy döntés, amit nem kell megmagyaráznom” – tette hozzá a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes portugál szakember.

Pogba nem volt a keretben a keddi összecsapáson, a lelátóról nézte, amint a Manchester United tizenegyesekkel kikap a Frank Lampard által irányított másodosztályú együttestől.

A manchesteriek portugál trénere a mérkőzés után arról is beszélt, hogy a szabályváltoztatás, miszerint a rendes játékidő után egyből büntetők jönnek, nem az esélyesebbik csapatnak kedveznek.

„Régen a mérkőzések után 30 perc hosszabbítás jött, és akkor az esélyesebb csapat meg is nyerte a meccset. Most meg tizenegyesek jönnek. Én sosem hibáztatom a játékosaimat, ha hibáznak, de bajban vagyunk, ha Phil Jonesnak vagy Eric Baillynek kell odaállnia.”

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Blackpool
(III.)–Queens Park Rangers (II.) 2–0
AFC Bournemouth–Blackburn Rovers (II.) 3–2
Burton Albion (III.)–Burnley 2–1
Millwall (II.)–Fulham 1–3
Oxford United (III.)–Manchester City 0–3
Preston North End (II.)–Middlesbrough (II.) 2–2 – 11-esekkel: 3–4
Wolverhampton Wanderers–Leicester City 0–0 – 11-esekkel: 1–3
Wycombe Wanderers (III.)–Norwich City (II.) 3–4
Manchester United–Derby County (II.) 2–2 – 11-esekkel: 7–8
West Bromwich Albion (II.)–Crystal Palace 0–3
Szerda
20.45: Arsenal–Brentford (II.)
20.45: Liverpool–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
20.45: Nottingham Forest (II.)–Stoke City (II.)
20.45: West Ham United–Macclesfield Town (IV.)
21.00: Tottenham Hotspur–Watford
Október 2., kedd
20.45:
Everton–Southampton

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik