MU: nem Hummels, nem Piqué; 50 millióért argentin védő jön?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.25. 12:44
Angol sajtóhírek szerint a Manchester United labdarúgócsapata végre megtalálta azt a játékost, akivel megerősíthetik a védősort.

Manchesterben még mindig nagy a baj, Louis van Gaal együttese bukdácsol a bajnokságban – legutóbb az újonc Leicerter Citytől szenvedett megdöbbentő, 5–3-as vereséget az MU –, és öt forduló után csak öt pontjuk van a „vörös ördögöknek”, akik a tabella 12. helyén szerénykednek.

Nem az új igazolásokon múlik, a nyáron szerződtetett Ángel Di María és Radamel Falcao is jól játszik, Van Gaal többször is elmondta, inkább a védelemben kell keresni a hibát.

Az Express információi szerint a manchesteriek a Mats Hummels és Gerard Piqué megszerzéséért indított sikertelen kísérletek után végre megtalálták azt a játékost, aki segíthet, és már elő is készítettek a téli átigazolási szezonra egy 50 millió eurós ajánlatot, amellyel a Valencia hátvédjére, Nicolás Otamendire csapnának le.

A korábban a Portóban is megforduló argentin megállapodása 2019-ben jár le a „denevéreknél", a piaci értéke pedig a transfermarkt.de szerint 12 millió euró körül mozog. A Valencia vezetősége azonban nem akarja elengedni a védőt, ezért kellene az eredeti ár több mint négyszeresét kifizetniük Van Gaaléknak.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
12 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
Tegnap, 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04