MU: megegyeztek Fredről a Sahtar Doneckkel – hivatalos

2018.06.05. 17:36
null
A BBC szerint 52 millió fontért szerződtetik a 25 éves brazil középpályást (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, hogy megegyezett a Sahtar Doneckkel Fred átigazolásáról.

 

„A Manchester United örömmel jelenti be, hogy megszületett az egyezség a Sahtar Doneckkel Fred átigazolásával kapcsolatban. Az ügyben további bejelentések várhatók” – szerepel a klub közleményében.

A „vörös ördögök” honlapja összegzi az eddigi dél-amerikai igazolásokat, hat-hat argentin és brazil játékos viselhette eddig a klub szerelését, továbbá két uruguayi, egy chilei, egy kolumbiai és egy ecuadori.

Ami a szerepléseket illeti, a brazilok viszik a prímet, hiszen ennek az országnak a futballistái 458 mérkőzést tudnak felmutatni a Manchester United színeiben.

A BBC szerint 52 millió fontért (60 millió euróért) szerződtetik a 25 esztendős brazil középpályást, aki öt évre ír alá a klubnál.

A 169 centiméter magas középpályás 2011-ben, a Porto Alegre-i Internacionalban mutatkozott be a felnőttek között, majd 2013-ban, 15 millió euróért került a Sahtar Doneckhez. Az ukrán csapatban 155 tétmérkőzésen 15 gólig és 15 gólpasszig jutott.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
1 órája

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
23 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30
Ezek is érdekelhetik