MU: Henrih Mhitarjan érkezik a Dortmundtól – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.02. 13:49
null
Mhitarjan a Dortmundból az MU-hoz szerződött (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester Unitedhez szerződik Henrih Mhitarjan – jelentette be hivatalos honlapján az örmény középpályás korábbi klubja, a német Borussia Dortmund.

 

A 27 éves játékos 2013 óta erősítette a Dortmundot, melyben 88 alkalommal szerepelt és 19 gólt jegyzett. Az örmény válogatottban 59-szer lépett eddig pályára és szintén 19 gólt szerzett.

Hans-Joachim Watzke, a Borussia ügyvezetője elmondta, a Manchester United óriási összeget ajánlott a középpályásért, akinek 2017-ben lejárt volna a szerződése a BVB-nél, így elfogadták a megkeresést.

Emellett a Dortmund – kicsit odaszúrva... – sok sikert kívánt korábbi labdarúgójának a Premier League-ben és az Európa-ligában.

Eric Bailly és Zlatan Ibrahimovic után Henrih Mhitarjan a nyáron kinevezett José Mourinho harmadik igazolása.

A Bild úgy tudja, az MU 42 millió eurót fizet a Dortmundnak.

 



 

Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik