MU: „Ha nem értesz a futballhoz, nem kellene mikrofont ragadnod”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.02. 11:23
null
Minden riporter „álma”: José Mourinho (Fotó: BBC)
A Premier League szerdai játéknapján a Manchester United gól nélküli döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Hull Cityvel. José Mourinho, a „vörös ördögök” menedzsere már a mérkőzés közben is ingerült volt, a találkozó után pedig feszülten nyilatkozott.

A portugál menedzser legfőbb gondja az volt a mérkőzésen, hogy csapata ellenfele szerinte nem akart futballozni, és azon volt, hogy minél kevesebb játékkal teljen el a kilencven perc. „Nem kritizálom az ellenfelet. Az életükért küzdenek, minden pont aranyat ér a számukra. Mindent bevetnek, amit tudnak. Megnézték, meddig mehetnek el.”

Mourinho háromszor is hosszasan eldiskurált a negyedik játékvezetővel, akitől nem azt a választ kapta, amire várt.

„Tegnap azt mondta egy tartalék bíró egy menedzsernek, hogy »semmi baj, bírom a habitusodat«, erre engem ma figyelmeztettek, hogy üljek le, különben felküldenek a lelátóra” – utalt arra a szakember, hogy Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere simán megúszta azt, amikor leordította a Chelsea elleni mérkőzés közben a tartalék játékvezetőt.

„De tudjátok, én más vagyok. Rám más szabályok vonatkoznak” – folytatta Mourinho.

A sajtótájékoztató ehhez hasonló mederben folyt végig [„Az igazságot írjátok meg, ilyen egyszerű. Ha beszélek, megbüntetnek, ezt pedig nem szeretném."], ez mégis semmi ahhoz képest, amit a vehemens portugál közvetlenül a mérkőzés utáni nyilatkozatában művelt a BBC riporterével, amikor a játékvezető ténykedéséről kérdezték. A kevesebb, mint másfél perces interjú Mourinho hirtelen elviharzásával zárult, mely előtt hozzátette:

„Nos, ha nem értesz a futballhoz, talán nem kellene mikrofont ragadnod!”

 

 

A Manchester United sorozatban harmadjára játszott döntetlent, ezzel a Premier League hatodik helyén áll, hátránya 14 pont az éllovas Chelsea-vel szemben.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik