MU: Ferguson elmondta, hányszor „szárított hajat” az öltözőben

Vágólapra másolva!
2016.11.10. 13:30
null
Sir Alex Ferguson csupán hatszor használt hajszárítót az öltözőben (Fotó: The Sun)
Sir Alex Ferguson, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United korábbi legendás menedzsere az öltözői pletykák szerint a nehezebb pillanataiban olyan keményen és hangosan üvöltözött játékosaival, hogy még a hajuk is megszáradt közben. Innen az elnevezés.

„Emlékszem, amikor kikaptunk vagy rosszul játszottunk, rugdalta a székeket, rugdalta a cipőket, a frissítőket, valójában mindenbe belerúgott, amit csak ért. Rettenetesen vörös lett az arca, azt kiabálta, hogy »B…d meg! Passzolnod kellett volna!« Hihetetlen volt átélni ezeket a pillanatokat, de utólag visszagondolva hasznos volt, mert tanultunk belőle” – emlékezett vissza Cristiano Ronaldo a Manchester United öltözőjében átélt élményekre.

Ryan Giggs szintén azt mondta, hogy pozitívan hatottak rájuk Ferguson kifakadásai.

„Amikor a félidei szünetben rendesen kiosztott, azt mondtam magamban, »Na, most megmutatom neki.« A második félidőben sokkal jobban futballoztam. Ekkor rájött, hogy mit tud kihozni belőlem, ha elborul az agya. Végül húsz éven át csinálta ezt velem” – mesélte a korábbi walesi középpályás.

Rio Ferdinandnak, a már visszavonult hátvédnek is megvannak a maga emlékei.

„Kikaptunk, a mester velem üvöltözött az öltözőben, miközben úgy éreztem, én voltam az egyik legjobb a pályán. Így visszaszóltam neki, de gyorsan kiderült, hogy ez súlyos hiba volt. Ha kiabáltál vele, ő sokkal hangosabban kezdett üvölteni. És minél agresszívebb lett, annál közelebb jött hozzád.”

Sir Alex Ferguson ezen a héten a World Business Forumon vett részt Milánóban, ahol elárulta, hogy 27 év alatt mindössze hatszor „szárított hajat” az öltözőben. A legendás menedzser elmondása szerint azt nem tűrte leginkább, ha valaki visszabeszélt neki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik