MU: Ferguson a „vörös ördögök” új menedzserével ebédelt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.11. 18:04
null
Mauricio Pochettinót (középen) Jesús Pérez, a segítője is elkísérte a találkozóra. (Fotó: skysports.com)
Mauricio Pochettino, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur menedzsere kedden Sir Alex Fergusonnal ebédelt Londonban.

Megjelent néhány fotó az interneten, amelyen Ferguson és Pochettino együtt ebédel egy londoni étteremben. Az angol sajtó szerint azért jöhetett létre a találkozó, mert nem kizárt, hogy a következő szezontól az argentin szakember veszi át a Manchester United irányítását.

Louis van Gaal, a „vörös ördögök” jelenlegi menedzsere állítólag már kétszer is lemondott a szezon során posztjáról, de ő korábban cáfolta az ezzel kapcsolatban megjelent híreszteléseket. A holland irányítása alatt a csapat jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban (egy fordulóval a vége előtt), és csak a városi rivális Manchester City botlásával érhet oda a BL-selejtezőt érő negyedik helyre. A csapat nem jutott tovább a jelenlegi szezonban a BL-csoportkörből. Egyetlen esélye egy idei trófeára a május 21-i FA-kupa-döntő, ahol az együttes a Crystal Palace ellen lép pályára a Wembleyben.

Van Gaal szerződése 2017 nyarán jár le a Uniteddel, de nem kizárt, hogy a vártnál gyengébb szereplésre hivatkozva a felek idén nyáron közös megegyezéssel felbontják azt.

Pochettino 2009 és 2012 között volt az Espanyol vezetőedzője, majd 2013 januárjától a Southamptont irányította 2014 nyaráig. Tavaly az ötödik, idén a második vagy harmadik helyen végez a Tottenhammel a Premier League-ben

A 44 éves menedzsernek 2019-ig van szerződése a Spursszel.

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
22 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35