MU: Ferdinand elmondta, ellenük volt a legnehezebb játszani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.28. 18:40
null
Az MU ikonjának meggyűlt a baja a két dél-amerikai sztárral (Fotó: AFP)
Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi nagyszerű védője 2002 és 2014 között szolgálta a klubot. A játékos hosszú ideig a világfutball színe-java ellen léphetett pályára hétről hétre, így volt alkalma „felmérni a terepet”. A profi boksszal kacérkodó exlabdarúgó a Mirrornak válaszolt arra a kérdésre, kik ellen volt a legnehezebb játszani pályafutása során.

„A brazil Ronaldo és Lionel Messi ellen. Mindketten zseniális játékosok” – válaszolta az MU ikonja.

A 81-szeres angol válogatott korábbi klubtársát, Cristiano Ronaldót is mondhatta volna, hiszen többször is pályára léptek egymás ellen. A legnagyszerűbb csapattársak között azonban Paul Scholes mellett immár a portugált is megemlítette.

„Scholes színtiszta tehetség, (Cristiano) Ronaldo kíméletlen befejező”
– zárta mondandóját.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03