MU: félelmetes igényei vannak Dybalának, lemondtak róla?

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 07:52
null
A BBC szerint az MU letett Dybala megszerzéséről (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapata letett Paulo Dybala megszerzéséről, aminek a hátterében az argentin támadó fizetési igényei állnak.

 

A 25 esztendős Dybala jövője Maurizio Sarri érkezése óta kérdéses, miután az olasz tréner állítólag nem számol a gólvágóval, akit azóta több csapattal is szóba hoztak. Egybehangó források szerint a Manchester United áll a legközelebb ahhoz, hogy megszerezze Dybalát. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Sky Italia arról írt, az angol és az olasz klub megegyezett egymással, sőt, Romelu Lukaku is rábólintott a váltásra, így a két futballista csapatot cserélhetne.

A BBC úgy tudja, hogy az MU illetékesei leültek egyeztetni az argentin játékossal, ám a megállapodás elmaradt, Dybala ugyanis állítólag olyan fizetési igényekkel állt elő, hogy tulajdonképpen megtorpedózta az üzletet.

Noha a BBC nem ír konkrét összegről, a The Times a téma kapcsán arról cikkez, hogy Dybala évente mintegy 20 millió eurót szeretne keresni, emellett azt kérte a Manchester Unitedtől, hogy az átigazolás részeként az ügynökének fizessen ki 14 millió eurót.

Az angol klubnál állítólag„felkapták a vizet”az igények miatt, az MU vezetősége ugyanis úgy véli, Dybala nem szeretne a klubhoz csatlakozni, részben ezért is vannak ilyen elvárásai. Ha hinni lehet a brit médiának, akkor a manchesteriek lefújták az üzletet, s letettek Dybala szerződtetéséről.

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
14 órája

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
18 órája

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Portugáliába igazolt a Ferencvárossal hírbe hozott védő – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 09:25

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Kerkez Milos minden idők második legdrágább magyar játékosa lett

Légiósok
2025.06.26. 13:08

Az osztrák másodosztályba szerződött a legendás énekes fia

Minden más foci
2025.06.26. 12:10

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.22. 19:09
Ezek is érdekelhetik