MU: elhunyt a klublegenda, aki 145 gólt szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.02. 12:25
null
David Herd (1934–2016)
A Manchester United labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 82 esztendős korában elhunyt David Herd, a klub történetének 13. legeredményesebb játékosa. Az egykori skót válogatott csatár 1961 és 1968 között 265 mérkőzésen 145 gólt szerzett az MU színeiben.

David Herd két angol bajnokságot nyert a Manchester United játékosaként, míg az 1963-as FA-kupa-döntőben két góllal járult hozzá a Leicester City elleni 3–1-es győzelemhez. 1967 márciusában eltört a lába, ezt követően már jóval kevesebb meccsen lépett a pályára, az 1968-as BEK-döntőben (Benfica–Manchester United 1–4) sem játszott.

Az egykori futballista a Manchester United mellett szerepelt az Arsenalban, a Stoke Cityben, a Stockport Countyban és a Waterfordban is. Édesapja, Alex Herd 1937-ben a Manchester City tagjaként lett angol bajnok.

David Herd az MU történetének 13. legeredményesebb játékosa. Emléke előtt tisztelegve a vasárnapi Manchester United–Stoke City mérkőzésen mindkét csapat játékosai fekete karszalagot viselnek.

Legfrissebb hírek

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Gyász: elhunyt a 77-szeres magyar válogatott korábbi kézilabdázó, Mohácsi Árpád

Kézilabda
2025.12.04. 11:03

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Gyász: elhunyt Szűcs István, a DVTK és a Nyíregyháza egykori játékosa

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 10:02

Gyász: 77 évesen elhunyt Sághi István sportújságíró

Egyéb egyéni
2025.12.01. 15:03

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Gyász: elhunyt az olasz válogatott korábbi kapusa

Olasz labdarúgás
2025.11.25. 13:18

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14
Ezek is érdekelhetik