MU: élesedik az árverseny a Cityvel a válogatott védőért

K. Zs.K. Zs.
2019.07.02. 11:31
null
Maguire jól érzi magát a Leicesterben (Fotó: AFP)
A Sky informátorai szerint a Manchester United felsrófolta 70 millió fontra árajánlatát, ezzel pillanatnyilag jobban áll a Manchester Citynél a Leicester válogatott labdarúgójáért, Harry Maguire-ért folytatott csatában.

 

A két manchesteri csapat hetek óta tárgyal a Leicesterrel, amelynek nem feltétlenül áll szándékéban eladni Harry Maguire-t, olyannyira nem, hogy jelezte: csak a Virgil van Dijkért (Liverpool) tavaly kifizetett 75 millió fontos világrekordot – védőért korábban nem adtak ennyit – meghaladó ajánlat ejtené gondolkodóba a vezetőséget.

A Sky úgy tudja, hogy a játékos jól érzi magát a Leicester Citynél, nem kívánja kikényszeríteni az eladását, de a Premier League hat élcsapata – köztük a manchesteri gigászok – irányában nyitott.

FRISSÍTÉS: kora délután a Sky már közölte is, tudomása szerint a Leicester visszautasította a Manchester United 70 milliós ajánlatát.

Legfrissebb hírek

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
5 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
16 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:40

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46