MU: bérükben van a transzferrekord; Torresnek fizettek, hogy menjen

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 09:20
null
Torres bérének egy részét továbbra is a Chelsea állja (Fotó: Action Images)
Mint tudjuk, a futballban az átigazolási időszak olyan, mint az általános iskolai osztálykirándulás: csakis akkor van vége, ha a delikvensek zsebeiben lévő pénzt már nem lehet elosztani a legolcsóbb megkívánt termék árával úgy, hogy 1-et, vagy 1-nél nagyobb számot kapjunk. Így történt ez idén nyáron is: az utolsó napon mindenki előkotorta és utolsó vasig el is költötte legutolsó tartalékait. Sőt, van egy olyan gyanúnk, páran még az osztályfőnöktől is kölcsönkértek...

Összefoglalónkat ezúttal az angolokkal és az olaszokkal kezdjük. A PREMIER LEAGUE, mint mostanában rendesen, ezúttal is megnyerte a transzferidőszakot, nagyságrendekkel többet költve topligás vetélytársainál. Jellemző módon a Manchester Unitednek sikerült Ángel Di María ügyében felüllicitálnia a PSG-t egy 74.5 millió eurós vételi ajánlattal, és az argentin támadót nem mellékesen spanyolországi eladási rekorddá tenni; a Monaco szétesésére pedig Radamel Falcao kölcsönvételével tett pontot. A kolumbiai gólsólyom elhappolásával ráadásul a Juventus, a Real Madrid, az Arsenal és a Manchester City orrára is kiosztottak egy fájó fricskát a „vörös ördögök", akiknek utóbbi esetben nem a tízmillió alatti kölcsönzési díj, hanem a 21 millió eurós fizetés a nagy tétel, ehhez képest Di María is keveset keres a maga szezononkénti 15 milliójával... Falcao (aki jövőre 57.7 millióért maradhat Manchesterben) egyébként Monacóban nettó 14 milliót keresett, de ott ugyebár úgy adóznak, mint... szóval gyakorlatilag sehogy; Madridban egyébként 3.5-öt vihetett haza a bruttó 7.2 millióból.

Louis van Gaal kinevezése után nem az volt a kérdés, hogy Daley Blindet elviszi-e az MU, hanem csak az, hogy mennyiért, és ezt természetesen az Ajax tudta legjobban. A hollandok (Amszterdam és a védő ügynöki csapata) jól alkudoztak, 17.5 milliónál álltak meg végül a felek. Felkészül még: Kevin Strootman és az AS Roma.

Falcao az érkezésével rendet vágott Van Gaal keretében, hiszen miatta a holland kármentést végzett: Kagava Sindzsit nagy ráfizetéssel visszaengedte a Borussia Dortmundhoz, Wilfried Zahának legalább a bérét megspórolta, Javier Hernández szinte már megalázó módon a Real Madridhoz került, kölcsönbe, míg a szintén útilaput kapó Danny Welbeckért legalább letett 20 milliót az asztalra az Arsenal. Ezzel utóbbi lett Arsene Wenger utolsó nagy nyári fogása, a körülbelül 74 feldobott nagy név közül.

Nem sokan hitték volna azt sem, hogy Loic Rémyvel végez a nyáron José Mourinho, a Liverpool által az orvosi vizsgálat után eltanácsolt ékért a Queens Park 13.2 millió eurót kapott. Mourinhónál is előkerült a végére a seprű: a legnagyobb eltanácsolt természetesen az egykori rekordvétel, Fernando Torres, aki a Milanban próbálja meg méltóképpen búcsúztatni legszebb éveit, aki viszont nagy eséllyel visszatérhet onnan, az a villámgyorsan befutó és aztán nagyon komolyan megsérülő Marco van Ginkel. A Pool bevégezte Mario Balotellivel, aztán már csak szelektált – innen a legmeglepőbb távozó Daniel Agger: a viking pár hete még a Barcelonával kacérkodott, most meg mehetett a Bröndbyhez...

Karcsúsított a Manchester City is, ahol jelen állás szerint a Micah Richards, Álvaro Negredo kettőssel kevesebben lettek csak, de gyengébbek nem; és őszintén szólva többet vártunk a magunk részéről a Tottenhamtől is, ahol egy nemzetközi szinten közepesen ismert védő (Federico Fazio) és egy közepesen ismeretlen szűrő (Benjamin Stambouli) maradt a hajrára – miközben Michael Dawson, Lewis Holtby és Sandro is elhagyta a fedélzetet.

Már csak azért is csodás a PL, transzferológiailag meg pláne, mert olyan, mint a motoszkaest az NDK-s női nehézatlétáknál: mindenki fog valami nagyot vagy valami nagyon érdekeset.

A West Hamnél kötött ki az Arsenal és a Barcelona után Alex Song, a West Bromwich szert tett egy eredeti Blancóra, a Sunderland nevetséges egymillióért kölcsönvette az Intertől Ricardo Álvarezt, a Southampton hazazavarta az Interhez Szafir Taidert, aki úgy viselkedett, mintha egy Mennyei, pontosabban egy megyei csapatban edzegetne, de kölcsönvette az Atlético Madridtól Toby Alderweireldet, a szenegáli balszélsőért, Sadio Manéért meg őrült összeget, 15 milliót adott az RB Salzburgnak – és megengedte magának azt a luxust is, hogy a tavalyelőtt még ennél is többért megszerzett Gastón Ramírezt átirányítsa egy idényre a Hull Cityhez.

Nem mondták a Queens Parknál kínos mosollyal, hogy semmi gond, megyünk tovább ezekkel a játékosokkal, hanem szert tettek az Alex McCarthy, Jack Robinson, Sandro, Niko Kranjcar négyesre; a Leicester City nagyot húzott Esteban Cambiasso magához kötésével, az Everton szépet gurított az arg szervezkedő egykori csapattársával, Samuel Eto'óval; a Hull meg 20 milliónál is többet költött, de szerintünk nagyon nem hiába: Michael Dawson, Mohamed Diamé, Abel Hernández, Gastón Ramírez és Hatem Ben Arfa benntartják a klubot az élvonalban. Mélyen a zsebébe a Crystal Palace is, ahol Zaha mellett 3.8 milliót fizettek a fiatal bekkért, Zeki Fryersért, és 8.8-at a skót szűrőért, James McArthurért, de még a Burnley is talált pár milliót az almáriumban: oda közel négymillióért jött egy skót válogatott középpályás, George Boyd.

MINDEN, AMI TRANSZFERSOROZAT: KORÁBBI TRANSZFERCIKKEK ITT!

Olaszországban nem röpködnek már úgy, mint jó egy évtizeddel ezelőtt, de ez nem azt jelenti, hogy ne lettünk volna híján az üzletkötéseknek. Sem mennyiségben (sőt), sem érdekességben nem szenvedtünk hiányt.

Az AC MILAN például megszerezte az utolsó napokban Fernando Torrest és Van Ginkelt, mint fentebb említettük, a mostani szokásoknak megfelelően aprópénzért, hiszen az igazi tétel itt is az éves járandóság. A spanyol éknek például maga a Chelsea fizet két esztendőre 5.8 millió eurót, mivel a milánóiak nem tudnak számára olyan mesést bért fizetni, mint a „kékek", akiktől tízmillió körüli summát zsebelt be az ék idényenként – olaszországi szerény, bónuszok nélküli nyomorúságos 4 milliós bérébe szépen pótol tehát a kölcsönadó fél. Beh szép is lenne ilyen üldözöttnek lenni!

Arról már nem is beszélve, hogy itáliai források szerint kapott Torres egy egyszeri, négymilliós aláírási kedvcsinálót is.

Olasz átigazolási táblahegyek ITT!
Olasz átigazolási táblahegyek ITT!

Torrest egyébként 2016-ig köti szerződés az érte anno 58.5 milliót áldozó Chelsea-hez, és éppen ekkor jár majd le a kölcsönadási kontraktusa is. Öt idényre írt alá az utolsó nagy nyári Milan-dobás, Giacomo Bonaventura, a támadósor két szélén és a csatárok mögött is bevethető legényke hétmillióért érkezett az Atalantától – Cristian Zaccardónak hála. Nem, nem a veterán védő csengette ki az árát, nem ő csábította el Milánóba, hanem egyszerűen csak nem volt hajlandó elmenni Parmába 4+1 millió euró társaságában Jonathan Biabiany játékjogáért cserébe. Az átigazolás anyagi fedezetét egyébként a Benfica adta, amely hatmillióért elvitte a 19 éves középpályást, Bryan Cristantét.

A KÖZÖS TULAJDONBAN MARADT JÁTÉKOSOK LAJSTROMA ITT!

Egyébként Zaccardo az átigazolási határidő vége felé makacsolta meg magát, miután Biabiany már az orvosi vizsgálatokon is átesett, és mint a Milan tótumfaktuma, Adriano Galliani elmondta, egyik legkülönösebb igazolása lett Bonaventura, hiszen a zárónapon 20 óra után látott neki a megszerzésének.

„A játékos úton volt Milánóba, de egy másik klubhoz tartott, ám ügynökével együtt meghallgattak engem, és meg is egyeztünk. Van Ginkel egyébként sokáig ellenállt a hívásunknak, de nem velünk volt baja, hanem bízott abban, hogy befér a Chelsea-be. De Mourinho nagyszerű edző, és azt mondta neki, hogy nyolchónapnyi kihagyás után jó lenne neki, ha csatlakozna hozzánk. Szóltam Nigel de Jongnak és Torresnek, hogy beszéljenek vele, és végül Van Ginkel igent mondott nekünk" – így Galliani, míg az Atalanta sportigazgatója, Pierpaolo Marino elárulta, hogy a két klub öt perc alatt dűlőre jutott a vételárban.

A fentiek alapján mi, egyszerű halandók meg elcsodálkozhatunk, hogy más ügyön miért kell akkor hetekig üldögélni? Talán be kellene vezetni a négyórás átigazolási ablakot?

A Bonaventura-ügyben kosárban részesülő INTER visszakapta kölcsönfordultával Taidert, de ő sem kért a szolgálataiból, mehetett kölcsönbe egymillióért a Sassuolóhoz. Nem meglepő, hogy Rubén Botta, Ezequiel Schelotto, Vid Belec és Matías Silvestre is elkerült Milánóból, míg Ricardo Álvarez elengedésével és a 11 milliós vételi opcióval nagyon jól járt – a Sunderland.

Maradt viszont Hugo Campagnaro és csodamód Fredy Guarín is, akit a végén a Valencia kaparintott meg kis híján, és nem tudta az Inter megszerezni Ezequiel Lavezzit a PSG-től és a középső középpályás Daniele Basellit sem az Atalantától.

SZÖRNYÜLKÖDNE A PÁRMAI ÁTIGAZOLÁSOKBAN: KATTINTSON IDE!

A JUVENTUS és a LAZIO nem vásárolt, hanem csak keretet szűkített, ellenben az AS ROMA Mehdi Benatia eladása után háromnegyedes mértékben egy új védelmet szerzett: az Olympiakosztól érkezett a Konsztantinosz Manolasz, José Holebasz kettős, míg a Newcastle United kölcsönadta új Kádár Tamását, Mapou Yanga-Mbiwát. Csoda érdekesen zárt a NAPOLI is, ahová a középpálya eddig sem piskóta tengelyét a 24 éves spanyollal, David Lópezzel vélik megacélosítani, miközben gyanúsan olcsón, még – a dolgok jelen állása szerint, mert folyamatosan más és más számokat vet fel a szaksajtó – két és fél millióért sem engedték el a déliek Törökországba a Goran Pandev, Blerim Dzemaili kettőst. Amelynek piaci értéke, hamarosan lejáró szerződések ide vagy oda, közel húszmillió euró...

Fejezzük be szokás szerint az FC PARMÁVAL, amely számszerűleg most is megnyerte a mercatót és transzfervilágbajnok lett: 190 játékos érkezett a klubhoz és 124 távozott onnan, szokásos táblázatunkban csak 106 sorban 10 600 karaktert dolgoztat meg a jöttmentek felsorolása. Nem is csoda, hogy a 29-es profikeret mellett fungál egy 66-os (!) árnyékkeret, ahonnan bátran szemezgethet Roberto Donadoni mester, ha úgy hozza a szükség.

És milyen lehet ott egy össznépi edzés vagy egy lazítós vasárnapi összetartás?!

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 NYARA
ARSENAL
Érkezett: Alexis Sánchez (Barcelona, 37.800.000 euró), Johan Djourou (kölcsönből vissza, Hamburg), Francis Coquelin (kv., Freiburg), Joel Campbell (kv., Olimpiakosz), Damián Martínez (kv., Sheffield Wednesday), Pak Csu Jung (kv., Watford), Wellington Silva (kv., Real Murcia), Mathieu Debuchy (Newcastle United, 15.000.000), Calum Chambers (Southampton, 20.230.000), David Ospina (Nice, 4.000.000), Danny Welbeck (Manchester United, 20.000.000)
Távozott: Bacary Sagna (Manchester City, ingyen), Nicklas Bendtner (Wolfsburg, i.), Lukasz Fabianski (Swansea City, i.), Johan Djourou (Hamburg, 2.800.000.), Pak Csu Jung (szerződése lejért), Wellington Silva (k., Almería), Daniel Boateng (szl.), Chuks Aneke (Zulte-Waregem, i.), Zak Ansah (Charlton Athletic, i.), Zac Fagan (Welling United, i.), Emiliano Viviano (kv., Palermo), Kim Källström (kv., Spartak Moszkva), Carl Jenkinson (k., West Ham), Thomas Eisfeld (Fulham, 1.000.000), Thomas Vermaelen (Barcelona, 10.000.000), Austin Lipman (k., Boreham Wood), Benik Afobe (k., MK Dons), Jon Toral (k., Brentford), Mijaicsi Rjo (k., Twente), Ignasi Miquel (Norwich City, 1.900.000)
ASTON VILLA
Érkezett: Philippe Senderos (Valencia, i.), Kieran Richardson (Fulham, 750.000), Joe Cole (West Ham United, i.), Enda Stevens (kv., Doncaster Rovers), Alan Hutton (kv., Bolton), Darren Bent (kv., Fulham), Aly Cissokho (Valencia, 2.500.000), Carlos Sánchez (Elche, 6.000.000)
Távozott: Marc Albrighton (Leicester City, i.), Yacouba Sylla (kölcsönbe, Kayseri Erciyesspor), Nathan Delfouneso (Blackpool, i.), Aidan Grant (szl.), Stieber András (Győri ETO, i.), Nicklas Helenius (kv., Aalborg), Michael Drennan (kv., Portsmouth), Grant Holt (kv., Wigan), Ryan Bertrand (kv., Chelsea), Jordan Bowery (Rotherham United, 300.000), Jed Steer (k., Doncaster Rovers), Daniel Johnson (k., Chesterfield), Samir Carruthers (MK Dons), Antonio Luna (k., Hellas Verona), Alekszandar Tonev (k., Celtic Glasgow), Janoi Donacien (k., Tranmere Rovers), Joe Bennett (k., Brighton and Hove Albion), Gary Gardner (k., Brighton and Hove Albion), Karim El Ahmadi (Feyenoord, 700.000)
BURNLEY
Érkezett: Michael Kightly (Stoke City, 1.900.000), Marvin Sordell (Bolton, 630.000), Matthew Taylor (West Ham United, i.), Steven Reid (West Bromwich, i.), Lukas Jutkiewicz (Middlesbrough, 1.900.000.), Matthew Gilks (Blackpool, i.), Stephen Ward (Wolverhampton, 2.500.000), George Boyd (Hull City, 3.800.000)
Távozott: Junior Stanislas (Bournemouth, i.), Kelvin Peter Etuhu (Buty, i.), David Edgar (Birmingham City, i.), Chris Baird (West Bromwich, i.), Keith Treacy (Barnsley, i.), Joseph Mills (Oldham Athletic, i.), Brian Stock (szl.), Nick Liversedge (szl.), Archie Love (szl.), Kyle Brownhill (szl.), Luke Conlan (szl.), Luke Gallagher (szl.), Luke Conlan (szl.), Jack Errington (szl.), Micah Evans (Southport, i.), Kyle Brownhill (FC Hyde, i.)
CHELSEA
Érkezett: Cesc Fabregas (FC Barcelona, 33.000.000.), Diego Costa (Atlético Madrid, 38.000.000.), Mario Pasalic (Hajduk Split, 2.500.000.), Filipe Luís (Atlético Madrid, 20.000.000), Jamal Blackman (Chelsea U21), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Josh McEachran (kv., Wigan), Romelu Lukaku (kv., Everton), Ryan Bertrand (kv., Aston Villa), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Marko Marin (kv., Sevilla), Oriol Romeu (kv., Valencia), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Lucas Piazón (kv., Vitesse), Victor Moses (kv., Liverpool), Wallace (kv., Inter), Stipe Perica (kv., NAC), Christian Atsu (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Córdoba), Matej Delac (kv., FK Szarajevo), Billy Clifford (kv., Royal Antwerpen), Kurt Zouma (kv., Saint-Étienne), Gaël Kakuta (kv., Lazio), Cristián Cuevas (kv., FC Eindhoven), Didier Drogba (Galatasaray, i.), Loic Rémy (Queens Park, 13.200.000)
Távozott: David Luiz (PSG, 49.500.000.), Thorgan Hazard (k., Borussia Mönchengladbach), Samuel Eto'o (Everton, i.), Tomás Kalas (k., 1.FC Köln), Ashley Cole (AS Roma, i.), Wallace (k., Vitesse), Frank Lampard (New York City FC, i.), Milan Lalkovic (Mladá Boleslav, i.), Henrique Hilário (szl.), Cristián Cuevas (k., Universidad Chile), Sam Hutchinson (Sheffield Wednesday, i.), Adam Nditi (szl.), Jhon Pírez (szl.), Danny Pappoe (szl.), Demba Ba (Besiktas, 6.000.000), John Swift (k., Rotherham United), Gaël Kakuta (k., Rayo Vallecano), Ryan Bertrand (k., Southampton), Romelu Lukaku (Everton, 35.360.000), Patrick van Aanholt (Sunderland, 3.000.000), Lucas Piazón (k., Eintracht Frankfurt, 800.000), Mario Pasalic (k., Elche), Oriol Romeu (k., VfB Stuttgart), Billy Clifford (Walsall, i.), Kenneth Omeruo (k., Middlesbrough), Victor Moses (k., Stoke City), Christian Atsu (k., Everton), Josh McEachran (k., Vitesse), Marko Marin (k., Fiorentina), Fernando Torres (k., Milan), Patrick Bamford (k., Middlesbrough), George Saville (Wolverhampton Wanderers, 1.250.000), Marco van Ginkel (k., Milan, 400.000), Nathaniel Chalobah (k., Burnley), Jamal Blackman (k., Middlesbrough), Ulises Dávila (k., Tenerife)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Alex Wynter (kv., Portsmouth), Jonathan Williams (kv., Ispwich), Peter Ramage (kv., Barnsley), Stephen Dobbie (kv., Blackpool), Hiram Boateng (kv., Crawley), Lewis Price (kv., Mansfield), Jimmy Kébé (kv., Leeds United), Ryan Inniss (kv., Gillingham), Jack Hunt (Barnsley), Owen Garvan (kv., Millwall), Kwesi Appiah (kv., Cambridge United), Chris Kettings (Blackpool, i.), José Campana (kv., Nürnberg), Brede Hangeland (Fulham, i.), Fraizer Campbell (Cardiff City, 1.140.000), Martin Kelly (Liverpool, 2.000.000), Wilfried Zaha (k., Manchester United), Zeki Fryers (Tottenham, 3.800.000), James McArthur (Wigan, 8.800.000)
Távozott: Kagisho Dikgacoi (Cardiff City, i.), Jonathan Parr (Ipswich Town, i.), Jack Hunt (k., Nottingham Forest), José Campana (Sampdoria, 1.800.000), Danny Gabbidon (Cardiff City, i.), Cameron Jerome (kv., Stoke City), Thomas Ince (kv., Blackpool), Dean Moxey (Bolton, i.), Neil Alexander (Heart, i.), Aaron Wilbraham (Bristol City, i.), Ibra Sekajja (szl.), Alex Wynter (k., Portsmouth), Ross Fitzsimons (Bolton U21, i.), Quade Taylor (Bolton U21, i.), Kwesi Appiah (k., Cambridge), Alastair Gordon (szl.), Alastair Gordon (szl.), Tom King (szl.), Derek Tieku (szl.), Osman Sow (Heart, i.), Stephen Dobbie (k., Fleetwood Town), Glenn Murray (k., Reading)
EVERTON
Érkezett: Aposztolosz Velliosz (kv., Blackpool), Hallam Hope (kv., Bury), Matthew Kennedy (kv., MK Dons), John Lundstram (kv., Leyton), Shane Duffy (kv., Yeovil), Gareth Barry (Manchester City, i.), Romelu Lukaku (Chelsea, 35.360.000), Brendan Galloway (MK Dons, 5.000.000), Muhamed Besic (Ferencváros, 4.800.000), Sam Byrne (Manchester United, i.), Christian Atsu (k., Chelsea), Ryan Ledson (Everton U18), Samuel Eto'o (Chelsea, i.), David Henen (k., Olympiakosz)
Távozott: Aposztolosz Velliosz (Lierse, i.), Magaye Gueye (Millwall, i.), Mason Springthorpe (szl.), Gerard Deulofeu (kv., Barcelona), Gareth Barry (kv., Manchester City), Lacina Traoré (kv., Monaco), Romelu Lukaku (kv., Chelsea), Matthew Kennedy (k., Hibernian), John Lundstram (k., Blackpool), Hallam Hope (k., Sheffield Wednesday), Shane Duffy (Blackburn Rovers, 1.900.000)
HULL CITY
Érkezett: Thomas Ince (Blackpool, 4.430.000), Robert Snodgrass (Norwich City, 7.500.000), Jake Livermore (Tottenham, 10.100.000), Jarrod Bowen (Hereford United, i.), Johan Ter Horst (Folkestone Invicta), Harry Maguire (Sheffield United, 3.160.000), Andrew Robertson (Dundee United, 3.600.000), Michael Dawson (Tottenham, 3.770.000), Joe Dudgeon (kv., Barnsley), Mohamed Diamé (West Ham, 4.400.000), Abel Hernández (Palermo, 12.000.000), Gastón Ramírez (k., Southampton), Hatem Ben Arfa (k., Newcastle United)
Távozott: Matty Fryatt (Nottingham Forest, i.), Robert Koren (Melbourne City, i.), Cameron Stewart (Ipswich Town, i.), Joe Dudgeon (k., Barnsley), Jack Barlow (Boston United, i.), Paul McElroy (Sheffield Wednesday, i.), Abdoulaye Fayé (szl.), Conor Henderson (Crawley Town, i.), Conor Townsend (k., Dundee United), Mark Oxley (k., Hibernian), Karim Rossi (szl.), Nick Proschwitz (Brentford, i.), Shane Long (Southampton, 14.900.000), George Boyd (Burnley, 3.800.000)
LEICESTER CITY
Érkezett: Marc Albrighton (Aston Villa, i.), Ben Hamer (Charlton Athletic, i.), Matthew Upson (Brighton and Hove Albion, i.), Alie Sesay (kv., Colchester), James Pearson (kv., Carlisle), Paul Gallagher (kv., Preston), Jack Barmby (Manchester United, i.), Futács Márkó (kv., Diósgyőri VTK), Leonardo Ulloa (Brighton and Hove Albion, 10.120.000), Louis Rowley (Manchester United, i.), Esteban Cambiasso (Inter), Adam Dawson (kv., Notts County), Danny Simpson (Queens Park, 2.500.000), Kris Scott (Swansea City), Tom Lawrence (Manchester United, 1.260.000)
Távozott: Sean St Ledger (szl.), Martyn Waghorn (Wigan), Zak Whitbread (Derby County, i.), Lloyd Dyer (Watford, i.), Futács Márkó (Mersin Idmanyurdu, i.), Neil Danns (Bolton, i.), Paul Gallagher (kv., Preston), Kevin Phillips (visszavonult), George Taft (Burton Albion, i.), Ben Frempah (Ross County, i.), Kieran Kennedy (kv., Manchester City U21), Jacob Blyth (k., Burton Albion), Ryan Watson (k., Northampton)
LIVERPOOL
Érkezett: Lazar Markovics (Benfica, 25.000.000.), Adam Lallana (Southampton, 31.000.000.), Emre Can (Bayer Leverkusen, 12.000.000.), Rickie Lambert (Southampton, Southampton, 5.500.000.), Kevin Stewart (Tottenham, i.), Lawrence Vigouroux (Tottenham, i.), Suso (kv., Almería), Pepe Reina (kv., Napoli), Adorján Krisztián (kv., Groningen), Andre Wisdom (kv., Derby County), Jordon Ibe (kv., Birmingham), Conor Coady (kv., Sheffield United), Fabio Borini (kv., Sunderland), Usszama Asszaidi (kv., Stoke City), Victor Moses (kv., Chelsea), Tiago Ilori (kv., Granada), Sebastián Coates (kv., Nacional Montevideo), Divock Origi (Lille, 12.630.000), Dejan Lovren (Southampton, 25.300.000), Javier Manquillo (k., Liverpool, 2.000.000), Alberto Moreno (Sevilla, 18.000.000), Mario Balotelli (Milan, 20.000.000)
Távozott: Luis Suárez (Barcelona, Barcelona, 81.000.000.), Iago Aspas (k., Sevilla), Luis Alberto (k., Málaga), Michael Ngoo (szl.), Stephen Sama (szl.), Craig Roddan (szl.), Villjan Bijev (Szlávia Szófia, i.), Jakub Sokolik (Yeovil Town, i.), Yalany Baio (szl.), Yusuf Mersin (szl.), Aly Cissokho (kv., Valencia), Divock Origi (k., Lille), Andre Wisdom (k., West Bromwich), Pepe Reina (Bayern München, 3.000.000), Brad Smith (k., Swindon Town), Joao Carlos Teixeira (k., Brighton and Hove Albion), Michael Ngoo (Kilmarnock, i.), Martin Kelly (Crystal Palace, 2.000.000), Tiago Ilori (k., Girondins Bordeaux), Jordon Ibe (k., Derby County), Kristoffer Peterson (k., Utrecht), Daniel Agger (Bröndby, 4.000.000), Jack Robinson (Queens Park, 1.250.000), Sebastián Coates (k., Sunderland), Oussama Assaidi (k., Stoke City, 1.250.000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Fernando Reges (Porto, 15.000.000.), Bacary Sagna (Arsenal, i.), Willy Caballero (Málaga, 8.000.000.), Bruno Zuculini (Racing Club, 2.500.000.), Ellis Plummer (kv., St. Mirren), Adam Drury (kv., Peterborough), Karim Rekik (kv., PSV), Gareth Barry (kv., Everton), Scott Sinclair (kv., West Bromwich), John Guidetti (kv., Stoke City), Emyr Huws (kv., Birmingham City), Frank Lampard (k., New York City FC), Eliaquim Mangala (Porto, 40.000.000)
Távozott: Joleon Lescott (West Bromwich, i.), Gareth Barry (Everton, i.), Costel Pantilimon (Sunderland, i.), Alex Henshall (Ipswich Town, i.), Alex Nimely (szl.), Adam Drury (k., Peterborough), Ellis Plummer (k., St. Mirren), Albert Rusnák (k., Cambuur-Leeuwarden), Emyr Huws (k., Wigan), Marcos Lopes (k., Lille), Reece Wabara (Doncaster, i.), Alex Tchuimeni-Nimely (szl.), George Swan (szl.), Kieran Kennedy (szl.), Thomas Agyiri (Turun Palloseura), Jack Rodwell (Sunderland, 12.600.000), Karim Rekik (k., PSV), Javi García (Zenit, 16.800.000), Jason Denayer (k., Celtic Glasgow), Devante Cole (k., Barnsley), Adam Drury (k., St. Mirren), Bruno Zuculini (k., Valencia), Micah Richards (k., Fiorentina), Álvaro Negredo (k., Valencia), Emyr Huws (Wigan)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Ander Herrera (Athletic Bilbao, 36.000.000.), Luke Shaw (Southampton, 37.500.000.), Vanja Milinkovics-Szavics (Vojvodina), Bebé (kv., Pacos Ferreira), Ángelo Henríquez (kv., Real Zaragoza), Federico Macheda (kv., Birmingham City), Sam Johnstone (kv., Doncaster Rovers), Anderson (kv., Fiorentina), Wilfried Zaha (kv., Cardiff City), Jesse Lingard (kv., Brighton and Hove Albion), Nick Powell (kv., Wigan), Tom Thorpe (kv., Birmingham), Davide Petrucci (kv., Charlton Athletic), William Keane (kv., QPR), Marcos Rojo (Sporting CP, 20.000.000), Ángel Di María (Real Madrid, 74.950.000), Daley Blind (Ajax, 17.500.000), Falcao (k., Monaco, 7.600.000)

Távozott: Nemanja Vidics (Inter, i.), Alexander Büttner (Dinamo Moszkva, 5.500.000.), Rio Ferdinand (Queens Park, i.), Federico Macheda (Cardiff City, i.), Patrice Evra (Juventus, 1.500.000), Ryan Giggs (visszavonult), Jack Barmby (Leicester City, i.), Pierluigi Gollini (Hellas Verona, i.), Jack Rudge (szl.), Vanja Milinkovics-Szavics (k., Vojvodina), Jonathan Sutherland (szl.), Bebé (Benfica, 3.000.000), Louis Rowley (Leicester City, i.), Sam Byrne (Everton, i.), Charni Ekangamene (Zulte-Waregem), Ángelo Henríquez (k., Dinamo Zagreb), Nani (k., Sporting CP), Kagava Sindzsi (Borussia Dortmund, 8.000.000), Wilfried Zaha (k., Crystal Palace), Javier Hernández (k., Real Madrid, 2.500.000), Danny Welbeck (Arsenal, 20.000.000), Michael Keane (k., Burnley), Tom Lawrence (Leicester City, 1.260.000), Nick Powell (k., Leicester City)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Siem de Jong (Ajax Amsterdam, 8.700.000.), Rémy Cabella (Montpellier, 10.000.000.), Jack Colback (Sunderland, i.), Ayoze Pérez (Tenerife, 2.200.000.), Mehdi Abeid (kv., Panathinaikosz), Romain Amalfitano (kv., Dijon), Jonás Gutiérrez (kv., Norwich City), Daryl Janmaat (Feyenoord, 6.000.000), Emmanuel Riviere (Monaco, 6.320.000), Facundo Ferreyra (k., Sahtar Doneck), Haris Vuckic (kv., Rotherham), Karl Darlow (Nottingham Forest, 4.400.000), Jamaal Lascelles (Nottingham Forest, 4.400.000), Adam Campbell (kv., Fleetwood Town)
Távozott: Shola Ameobi (Gaziantep, i.), Dan Gosling (Bournemouth, i.), Romain Amalfitano (Dijon, i.), Conor Newton (Rotherham United, i.), James Tavernier (Wigan), Steven Logan (Annan Athletic, i.), Michael Richardson (szl.), Luuk de Jong (kv., Borussia Mönchengladbach), Mathieu Debuchy (Arsenal, 15.000.000), Sylvain Marveaux (k., Guingamp), Loic Rémy (kv., Queens Park), Jonathan Mitchell (Derby County), Brandon Miele (szl.), Karl Darlow (k., Nottingham Forest), Jamaal Lascelles (k., Nottingham Forest), Mapou Yanga-Mbiwa (k., AS Roma), Hatem Ben Arfa (k., Hull City)
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Júlio César (kv., Toronto), Pak Dzsi Szung (kv., PSV), Esteban Granero (kv., Real Sociedad), Stéphane Mbia (kv., Sevilla), Michael Petrasso (kv., Coventry), Adel Taarabt (kv., Milan), Samba Diakité (kv., Watford), Michael Harriman (kv., Gillingham), Loic Rémy (kv., Newcastle United), Rio Ferdinand (Manchester United, i.), Steven Caulker (Cardiff City, 10.750.000), Mauricio Isla (k., Juventus, 1.200.000), Jordon Mutch (Cardiff City, 7.570.000), Eduardo Vargas (k., Napoli), Leroy Fer (Norwich City, 10.000.000), Alex McCarthy (Reading, 3.780.000), Jack Robinson (Liverpool, 1.250.000), Sandro (Tottenham, 7.600.000), Niko Kranjcar (k., Dinamo Kijev)
Távozott: Stéphane Mbia (Sevilla, i.), Josszi Benajun (Maccabi Haifa, i.), Andy Johnson (szl.), Aaron Hughes (Brighton and Hove Albion, i.), Hogan Ephraim (szl.), Sam Magri (szl.), Pak Dzsi Szung (visszavonult), Luke Young (visszavonult), Ángelo Balanta (szl.), William Keane (kv., Manchester United), Emmanuel Monthe (szl.), Mo Sharif (szl.), Benoit Assou-Ekotto (kv., Tottenham), Tom Carroll (kv., Tottenham), Tom Hitchcock (MK Dons, i.), Niko Kranjcar (kv., Dinamo Kijev), Samba Diakité (k., al-Ittihad), Emmanuel Monthe (szl.), Modibo Maiga (kv., West Ham), Ravel Morrison (kv., West Ham), Dellatorre (kv., Atlético Paranaense), Esteban Granero (Real Sociedad, 4.000.000), Mo Shariff (i., Bradford City), Gary O'Neil (Norwich City, i.), Júlio César (Benfica, i.), Joe Lumley (k., Accrington Stanley), Loic Rémy (Chelsea, 13.200.000), Danny Simpson (Leicester, 2.500.000), Jack Robinson (k., Huddersfield)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dusan Tadics (Twente, 13.000.000.), Jack Stephens (kv., Swindon Town), Lloyd Isgrove (kv., Peterborough), Graziano Pelle (Feyenoord, 10.000.000.), Emmanuel Mayuka (kv., Sochaux), Pablo Osvaldo (kv., Juventus), Billy Sharp (kv., Doncaster Rovers), Ryan Bertrand (k., Chelsea), Fraser Forster (Celtic, 12.500.000), Szafir Taider (k., Inter), Harrison Reed (Southampton U21), Florin Gardos (Steaua Bucuresti, 6.800.000), Shane Long (Hull City, 14.900.000), Toby Alderweireld (k., Atlético Madrid), Sadio Mané (RB Salzburg, 15.000.000)
Távozott: Luke Shaw (Manchester United, 37.500.000.), Adam Lallana (Liverpool, 31.000.000.), Rickie Lambert (Liverpool, 5.500.000.), Danny Fox (Nottingham Forest, i.), Guly (szl.), Lee Barnard (Southend United, i.), Jonathan Forte (Oldham, i.), Matt Young (Sheffield Wednesday, i.), Jamal Branker (szl.), Joe Curtis (szl.), Andy Robinson (Bolton, i.), Calum Chambers (Arsenal, 20.230.000), Dejan Lovren (Liverpool, 25.300.000), Jordan Turnbull (k., Swindon Town), Pablo Osvaldo (k., Inter), Billy Sharp (Leeds United, 750.000), Szafir Taider (kv., Inter), Jos Hooiveld (k., Norwich City), Gastón Ramírez (k., Hull City)
STOKE CITY
Érkezett: Mame Diouf (Hannover, i.), Phil Bardsley (Sunderland, i.), Steve Sidwell (Fulham, i.), Maurice Edu (kv., Philadelphia Union), Dionatan (Dukla Banská Bystrica, i.), Cameron Jerome (kv., Crystal Palace), Jamie Ness (kv., Leyton Orient), Jack Butland (kv., Leeds), James Alabi (kv., Scunthorpe), Juan Agudelo (kv., Utrecht), Bojan Krkic (Barcelona, 5.000.000), Victor Moses (k., Chelsea), Oussama Assaidi (k., Liverpool, 1.250.000)
Távozott: Michael Kightly (Burnley, 1.900.000), Matthew Etherington (szl.), Lucas Dawson (szl.), Jordan Keane (Alfreton Town, i.), Usszama Asszaidi (kv., Liverpool), John Guidetti (kv., Manchester City), Karim Rossi (Hull City), Ed Sanders (Sheffield Wednesday), Jordan Richardson (szl.), Ben Heneghan (Chester, i.), Juan Agudelo (szl.), Kevin Gómez (szl.), Cameron Jerome (Norwich City, 1.900.000), Ryan Shotton (k., Derby County)
SUNDERLAND
Érkezett: Jordi Gómez (Wigan, i.), Costel Pantilimon (Manchester City, i.), Billy Jones (West Bromwich, i.), Danny Graham (kv., Middlesbrough), David Moberg-Karlsson (kv., Kilmarnock), David Vaughan (kv., Nottingham Forest), Duncan Watmore (kv., Hibernian), Scott Harrison (kv., Hartlepool), Alfred N'Diaye (kv., Real Betis), Modibo Diakité (kv., Fiorentina), Cabral (kv., Genoa), Billy Knott (kv., Port Vale), Patrick van Aanholt (Chelsea, 3.000.000), Jack Rodwell (Manchester City, 12.600.000), William Buckley (Brighton and Hove Albion, 3.120.000), Sebastián Coates (k., Liverpool), Ricardo Álvarez (k., Inter, 1.000.000)
Távozott: Craig Gardner (West Bromwich, i.), Jack Colback (Newcastle United, i.), Phil Bardsley (Stoke City, i.), David Vaughan (Nottingham Forest, i.), Carlos Cuéllar (Norwich City, i.), Andrea Dossena (szl.), Keiren Westwood (Sheffield Wednesday, i.), Fabio Borini (kv., Liverpool), Óscar Ustari (Newell's Old Boys, i.), Billy Knott (Bradford City, i.), John Egan (Gillingham, i.), Jordan Laidler (szl.), Jordan Watson (szl.), Ki Szung Jong (kv., Swansea), Louis Laing (Nottingham Forest, i.), Alejandro Gorrin (Wellington Phoenix, i.), Ondrej Celustka (kv., Trabzonspor), Marcos Alonso (kv., Fiorentina), Santiago Vergini (kv., Estudiantes), Ignacio Scocco (Newell's Old Boys, 5.000.000), Jordan Pickford (k., Bradford), El-Hadji Ba (k., Bastia), David Moberg Karlsson (Nordsjaelland, 500.000), Alfred N'Diaye (Real Betis, 3.500.000), Scott Harrison (k., Hartlepool United), Valentin Roberge (k., Stade Reims)
SWANSEA CITY
Érkezett: Bafetimbi Gomis (Olympique Lyon, i.), Ki Szung Jong (kv., Sunderland), Lukasz Fabianski (Arsenal, i.), Curtis Obeng (kv., Stevenage), Alan Tate (kv., Aberdeen), Marvin Emnes (Middlesbrough, 1.700.000.), Stephen Kingsley (Falkirk, 1.075.000), Daniel Alfei (kv., Northampton), Jefferson Montero (Monarcas Morelia, 5.000.000), Gylfi Sigurdsson (Tottenham, 10.100.000), Tom Carroll (k., Tottenham), Federico Fernández (Napoli, 10.000.000), Giancarlo Gallifuoco (Tottenham, i.), James Demetriou (Nottingham Forest, i.)
Távozott: David N'Gog (Stade Reims, i.), Leroy Lita (Barnsley, i.), Daniel Alfei (k., Northampton), Jernade Meade (szl.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Roland Lamah (kv., Osasuna), Álvaro Vázquez (kv., Getafe), Marvin Emnes (kv., Middlesbrough), Pablo Hernández (al-Arabi SC, 5.000.000), Gwion Edwards (Crawley Town, 877.000), Thomas Atyeo (Aberystwyth Town, i.), Darnel Situ (szl.), Michu (k., Napoli, 1.250.000), Alejandro Pozuelo (Rayo Vallecano, i.), Michel Vorm (Tottenham, 5.690.000), Ben Davies (Tottenham, 12.650.000), José Alberto Canas (Espanyol, i.), Kris Scott (Leicester)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Grant Hall (kv., Birmingham), Benoit Assou-Ekotto (kv., Queens Park), Tom Carroll (kv., Queens Park), Bongani Khumalo (kv., Doncaster Rovers), Lewis Holtby (kv., Fulham), Cristian Ceballos (kv., Arouca), Ryan Fredericks (kv., Millwall), Jonathan Obika (kv., Charlton), Shaquile Coulthirst (kv., Torquay), Grant Ward (kv., Chicago Fire), Iago Falqué (kv., Rayo Vallecano), Luke McGee (kv., Harlow Town), Eric Dier (Sporting CP, 5.000.000), Grant Ward (kv., Chicago Fire), Michel Vorm (Swansea, 5.690.000), Ben Davies (Swansea, 12.650.000), DeAndre Yedlin (Sounders FC, 3.000.000), Federico Fazio (Sevilla, 10.000.000), Benjamin Stambouli (Montpellier, 5.900.000)
Távozott: Jake Livermore (Hull City, 10.100.000.), Heurelho Gomes (Watford, i.), Kevin Stewart (Liverpool, i.), Grant Hall (k., Birmingham), Roman Michael-Percil (szl.), Lawrence Vigouroux (Liverpool, i.), Giancarlo Gallifuoco (Swansea, i.), Cameron Lancaster (Stevenage, i.), Darren McQueen (Ispwich, i.), Jonathan Miles (szl.), Alex Pritchard (k., Brentford), Iago Falqué (Genoa, 5.000.000), Gylfi Sigurdsson (Swansea, 10.100.000), Shaquile Coulthirst (k., Southend United), Jordan Archer (k., Northampton), DeAndre Yedlin (k., Sounders FC), Tom Carroll (k., Swansea), Ryan Fredericks (k., Middlesbrough), Michael Dawson (Hull City, 3.770.000), Lewis Holtby (k., Hamburg), Jonathan Obika (Swindon Town, 250.000), Zeki Fryers (Crystal Palace, 3.800.000), Sandro (Queens Park, 7.600.000), Tomislav Gomel (k., Bari), Souleymane Coulibaly (Bari)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Joleon Lescott (Manchester City, i.), Craig Gardner (Sunderland, i.), Sébastien Pocognoli (Hannover, 1.900.000), George Thorne (kv., Derby County), Chris Baird (Burnley, i.), Scott Allan (kv., Birmingham), Brown Ideye (Dinamo Kijev, 10.000.000), Cristian Gamboa (Rosenborg, 2.250.000), Andre Wisdom (k., Liverpool), Jason Davidson (Heracles Almelo), Jorgosz Szamarasz (Celtic Glasgow, i.), Silvestre Varela (k., Porto), Sebastián Blanco (Metaliszt Harkiv, 2.000.000)
Távozott: Liam Ridgewell (Portland Timbers, i.), Billy Jones (Sunderland, i.), Steven Reid (Burnley, i.), Diego Lugano (szl.), Gera Zoltán (Ferencváros, i.), Scott Allan (Hibernian, i.), Cameron Gayle (Shrewsbury, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Matej Vydra (kv., Udinese), Morgan Amalfitano (kv., Olympique Marseille), Thievy Bifouma (kv., Espanyol), Scott Sinclair (kv., Chelsea), George Thorne (Derby County), Donervon Daniels (k., Blackpool)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Cheikhou Kouyaté (Anderlecht, 7.500.000.), Modibo Maiga (kv., Queens Park), Mauro Zárate (Vélez Sarsfield), Aaron Cresswell (Ipswich Town, 2.500.000.), Diego Poyet (Charlton Athletic), Jordan Spence (kv., MK Dons), Sean Maguire (kv., Sligo), Ravel Morrison (kv., Queens Park), Blair Turgott (Dagenham and Redbridge), Enner Valencia (Pachuca, 15.000.000), Carl Jenkinson (k., Arsenal), Raphael Spiegel (k., Crawley Town), Sean Maguire (kv., Sligo Rovers), Alex Song (k., Barcelona), Morgan Amalfitano (Olympique Marseille, 1.000.000)

Távozott: Joe Cole (Aston Villa, i.), Jack Collison (szl.), Matthew Taylor (Burnley, i.), Alou Diarra (szl.), George McCartney (szl.), Jordan Spence (szl.), Callum Driver (szl.), Pablo Armero (kv., Napoli), Marco Borriello (kv., AS Roma), Robert Girdlestone (Chelmsford City), Antonio Nocerino (kv., Milan), Raphael Spiegel (k., Crawley Town), Stephen Henderson (Charlton, i.), Modibo Maiga (k., Metz), Mohamed Diamé (Hull City, 4.400.000)

vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik