MU: Baggiót látják benne, döbbenetes pénzt fizethetnek érte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.25. 18:54
Olasz sajtóhírek szerint – függetlenül attól, ki lesz a csapat edzője a nyáron – a Manchester United labdarúgócsapata egy 28 millió eurós ajánlattal kopogtat majd a Fiorentina ajtaján, a célpont pedig az „új Roberto Baggio”, azaz Federico Bernardeschi.

A mindössze 22 esztendős olasz szélsővel hatalmasat fordult a világ rövid idő alatt. A 2013–2014-es idényt még a másodosztályú Crotone együttesében töltötte, most pedig sajtóhírek szerint Európa gigászai csatáznak a kegyeiért.

A Fiorentinában ebben az idényben már kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból a technikás támadó, akiben az olaszok Roberto Baggio utódját látják – nem véletlenül kapta meg a 10-es mezt a „violáknál”.

A többek közt a Barcelona, a Bayern München és a Chelsea megfigyelőinek figyelmét is felkeltő Bernardeschire a Gazzetta dello Sport értesülései szerint a nyáron lecsap a Manchester United, amely 28 millió eurót fizetne érte.

Ha az olaszok beszámolója igaz, ezzel az ajánlattal meg is előz mindenkit a United, a játékos piaci értékét ugyanis jelenleg „csak” 15 millióra becsüli a transfermarkt.de, ennél többet pedig egyik csapat sem adna Bernardeschiért.

Legfrissebb hírek

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik