MU: a szezon végéig Solskjaer irányít – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 10:24
null
Solskjaer lett a Manchester United megbízott trénere (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy Ole Gunnar Solskjaer veszi át a csapat irányítását a szezon végéig. Mint ismert, az MU kedden menesztette José Mourinhót.

 

A Manchester United honlapján szerda reggel megjelent, majd letörölt cikk alapján már lehetett következtetni rá, hogy Ole Gunnar Solskjaer lesz a megbízott menedzser. Erna Solberg, Norvégia miniszterelnöke a Twitteren gratulált honfitársának még a cikk eltávolítása előtt. „Nagy nap ez a norvég futballnak! Sok sikert a »vörös ördögök« irányításához” – írta a miniszterelnök asszony, aki később szintén törölte üzenetét.

A hivatalos bejelentés sem váratott sokat magára ezek után, és ahogy azt sejteni lehetett, a 45 éves norvég tréner stábjában helyet kapott Michael Carrick és Kieran McKenna, valamint visszatért a klubhoz a 2008 és 2013 között Sir Alex Fergusont is segítő Mike Phelan.

Solskjaer játékosként 11 szezont húzott le a Manchester Unitedben, amellyel hatszor nyert Premier League-et, kétszer FA-kupát és egyszer Bajnokok Ligáját – az emlékezetes 1999-es BL-döntőben ő szerezte a győztes gólt a Bayern München ellen.

„A Manchester United mindig is a szívem csücske volt, nagyszerű érzés visszatérni ide ebben az új szerepben. Nagyon várom, hogy megkezdjem a munkát a klubnál” – így Ole Gunnar Solskjaer kinevezését követően a klub közleményében.

A 45 esztendős szakember visszavonulása után edzőnek állt, a Moldéval kétszeres norvég bajnok (2011, 2012) lett, majd 2014-ben jött a mélypont, amikor kiesett a Premier League-ből a Cardiff Cityvel, majd a Championshipben vett rossz rajt után menesztették – így csupán nyolc hónapot töltött a walesi klubnál. Innen visszatért a Moldéhoz 2015-ben, a norvég klubnál épp novemberben hosszabbított szerződést.

„Ole klublegenda, nagy tapasztalata van a pályán és azon kívül is. A Manchester Uniteddel kel és fekszik, örülünk neki, hogy visszatért a klubhoz, ahogy Mike Phelan is” – így Ed Woodward alelnök.

Az MU a Premier League-ben a 6. helyen áll, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Paris Saint-Germainnel találkozik. Solskjaer szombaton épp korábbi klubja, a Cardiff City ellen (idegenben) debütál a Manchester United kispadján, majd a Huddersfield és a Bournemouth elleni hazai bajnoki vár a csapatra, mielőtt január 2-án a Newcastle Unitedhez utazik. Az első jelentősebb erőpróba január 13-án jön, amikor a Tottenhammel csap össze a gárda a Wembleyben.

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
13 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
15 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
18 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
22 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18
Ezek is érdekelhetik