MU: a Chelsea és a Liverpool is vinné a boldogtalan támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.24. 10:58
null
Radamel Falcaót állítólag a Chelsea és a Liverpool is szerződtetné (Fotó: Action Images)
Angol lapértesülések szerint a Chelsea és a Liverpool is szívesen látná soraiban a kolumbiai Radamel Falcaót, a Premier League-ben szereplő Manchester United kegyvesztett játékosát.

Amint arról már beszámoltunk, Radamel Falcao angliai kitérője akkor jutott mélypontra, amikor a „vörös ördögök” U21-es csapatában lépett pályára a Tottenham ellen, és 72 perc után lecserélték. Az MU-nál kölcsönben szereplő Falcaót a jelenlegi szezon végéig köti szerződés a klubhoz, Louis van Gaal menedzser azonban egybehangzó brit lapértesülések szerint nem tart rá igényt, és a 29 esztendős csatár az AS Monacóhoz sem szeretne visszatérni.

Falcaót már több európai élcsapattal is összeboronálták, a Marca pedig biztosra veszi, hogy a játékos visszatér Spanyolországba, a brit The Sun szerint azonban lehetséges, hogy végül mégis marad a szigetországban, miután José Mourinho, a Chelsea menedzsere, valamint a Liverpool is gondolkodik a kolumbiai szerződtetésén.







Legfrissebb hírek

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
4 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
12 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
21 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50
Ezek is érdekelhetik