MU: 37 milliós védő érkezhet, képviselői már Manchesterben

2015.03.04. 11:09
null
Danilo fontos gólt szerzett a Basel elleni nyolcaddöntőn (Fotó: Reuters)
Az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapata a nyáron átigazolhatja Danilót, a Porto 37 millió fontot érő jobbhátvédjét.

Angol sajtóértesülések szerint a „vörös ördögök” a nyáron mindenképpen szeretnének jobbhátvédet igazolni, és első számú célpontjuk Danilo lehet, akinek képviselői a napokban már Manchesterbe utaztak, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a Uniteddel.

A 16-szoros brazil válogatott labdarúgó a Porto játékosa, kivásárlási ára 37 millió font, amit hajlandó lenne kifizetni az MU – ebben az esetben elég lenne Danilóval megegyeznie –, de természetesen örülne neki, ha kevesebb pénzből is meg tudná úszni az ügyletet.

Danilo a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében büntetőből egyenlített a Basel ellen idegenben, aminek köszönhetően a Porto nagy lépést tett a továbbjutás felé. A brazil jobbhátvéd – aki egy sorral feljebb, középpályásként is bevethető – emellett 23 bajnokin három gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyzett ebben a szezonban.

Legfrissebb hírek

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
17 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30