Michu az MU-nak sem kegyelmezett, csökkent Rooneyék előnye

2012.12.23. 16:31
null
Michu szerezte az egyenlítő gólt az MU ellen (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a listavezető Manchester United nem bírt a Swansea-vel, a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. Az első félidőben Patrice Evra fejjel szerzett vezetést Sir Alex Ferguson csapatának, de Michu még a szünet előtt egalizált. Az MU hiába nyomott a második játékrészben, csak helyzetekig és két kapufáig jutott.

Az éllovas Manchester Unitedben három hónap után tért vissza a kezdőbe Nemanja Vidics, a 31 éves szerb belső védő legutóbb szeptemberben volt ott az első perctől a csapatban. Ugyancsak visszatért a korábban szintén sérülés miatt hiányzó Jonny Evans is, így Rio Ferdinand kimaradt a Swansea elleni keretből.

FERGUSON SZERINT WILLIAMS MEG IS ÖLHETTE VOLNA VAN PERSIE-T
Az MU menedzsere nem csak a döntetlen miatt volt bosszús. További részletek és videó ide kattintva!

A „vörös ördögök" kezdték veszélyesebben a meccset, az első negyedóra végén előbb Wayne Rooney lövését védte Michel Vorm, aki ezt követően Ashley Young kísérletét is hatástalanította. A szöglet után azonban már tehetetlen volt a Swansea kapusa, az előrehúzódó Patrice Evra a jobb kapufa segítségével fejelt a hazaiak kapujába (0–1). A francia légiós harmadszor volt eredményes a szezonban, ennél több gólt pedig egyszer sem tudott szerezni a legutóbbi tíz szezonjában.

Nem esett össze a hazai csapat, és újabb negyedóra elteltével egyenlített. Ki más, mint a házi gólkirály Michu révén, aki pontosan érkezett a David De Geáról kipattanó labdára, az MU kapujába helyezve (1–1). A Swansea csatára ezzel már egyedül vezeti 13 találattal a PL góllövőlistáját.

A második játékrész elején mindkét kapu előtt voltak ígéretes helyzetek, de hol De Gea hárított, hol a hazai védők blokkoltak önfeláldozóan. Pedig a Rooney, Van Persie, Young hármas többször is létszámfölényben törhetett kapura.

Egy viszonylag eseménytelen periódust követően a hajrához érve az MU próbálta fokozni a nyomást a Swansea kapujánál, de csak kapufákig jutott. Van Persie egy Rooney-beadást követően találta el a lécet (ez már a hetedik ilyen esete volt az idei szezonban, ebben a mutatóban messze vezet az egész mezőnyben), majd Michael Carrick fejese szállt végül kapufára. Ferguson egyre idegesebben rágózott a kispadon, hát még amikor a csereként beálló Javier Hernández nem találta el Van Persie centerezését, vagy amikor Young újabb lövését blokkolták a hazaiak a gólvonalnál.

Az utolsó percekben már Giggis és Scholes is a pályán volt, de ők sem tudták hozzásegíteni az MU-t a győzelemhez. A Swansea legutóbb 1982 januárjában tudta legyőzni a Manchester Unitedet, és bár erre most sem volt képes, de értékes ponttal gazdagodott. A manchesteri gárda története során eddig csak egyszer, tavaly tudott győzni a walesi együttes vendégeként, e mellett immáron három döntetlen és hat vereség a mérlege. A Ferguson-csapat előnye négy pontra csökkent a városi rivális Cityvel szemben.

SWANSEA–MANCHESTER UNITED 1–1

PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Swansea City–Manchester United 1–1 (Michu 29., ill. Evra 16.)
Chelsea–Aston Villa 8–0 (F. Torres 3., D. Luíz 29., Ivanovics 34., Lampard 59., Ramires 75., 91., Oscar 79. – 11-esből, Hazard 83.) BŐVEBBEN ITT OLVASHATNAK A MECCSRŐL!

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 18 14 1 3 44–25 +19 43
2. Manchester City 18 11 6 1 34–15 +19 39
3. Chelsea 17 9 5 3 36–17 +19 32
4. Arsenal 18 8 6 4 32–18 +14 30
5. Everton 18 7 9 2 30–22 +8 30
6. Tottenham 18 9 3 6 30–25 +5 30
7. West Bromwich Albion 18 9 3 6 26–22 +4 30
8. Liverpool 18 6 7 5 27–23 +4 25
9. Stoke City 18 5 10 3 15–13 +2 25
10. Norwich City 18 6 7 5 20–27 –7 25
11. Swansea 18 6 6 6 27–23 +4 24
12. West Ham 18 6 5 7 22–22 0 23
13. Fulham 18 5 5 8 28–33 –5 20
14. Newcastle 18 5 5 8 20–26 –6 20
15. Sunderland 18 4 7 7 19–24 –5 19
16. Aston Villa 18 4 6 8 15–32 –17 18
17. Southampton 17 4 3 10 22–33 –11 15
18. Wigan 18 4 3 11 18–33 –15 15
19. Queens Park Rangers 18 1 7 10 15–31 –16 10
20. Reading 18 1 6 11 21–37 –16 9
Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
9 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19