KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN 2020.04.08 20:54 Frissítve: 2020.04.09 08:26

„Mi sohasem ünnepelhetünk?” – a szerelem a harmadosztályban is ugyanolyan. S a bukás is!

Sorozatkritika és ajánló – otthon maradáshoz, 5. rész. Mi lesz a két év alatt két osztályt zuhanó, ám új tulajdonosi körbe kerülő és így új klubmodell mentén működő Sunderland sorsa? Ez a Netflixen futó Sunderland 'Til I Die második évadjának legfőbb kérdése. A miénk pedig az volt, lehet-e hasonlóan drámai hangvételben folytatni, mint az első szezoné volt. Azé az első évadé, amelyet eredetileg egy diadalmenetről készítettek volna, helyette pedig egy futballklub totális összeomlását örökítette meg.

 

Will Grigg és a Sunderland is összeomlik újra meg újra (Fotó: AFP)

„Olyan területen élünk, ahol nincsenek túl jól fizető állások. Nem az Egyesült Királyság leggazdagabb része. Egyáltalán nem az. Ez itt északkelet. Ahol a futball maga az élet."


1. rész: Mindegy, van-e munka, pénz, csak az igaz szerelem: futball legyen!
2. rész: Ennyit b.zdmegelni még nem láttuk Guardiolát,a beszédek és a taktika nagymesterét
3. rész: Maradona a taktikához mit sem ért, de így is csodákra képes – itt a bizonyíték
4. rész: Jön az „Őrült” és felforgatja a Championshipet: Bielsa újra csúcsra juttathatja a Leedset?

Eljött 2020 áprilisa, és ezzel együtt eljött a Sunderland 'Til I Die (Sunderland, amíg csak élek) második szezonjának bemutatója is a Netflixen. Az ezúttal hat epizódra kurtított második évad pont onnan folytatja a csapat történetét, ahol az első szezon abbahagyta: a diadalmenet és a gyors visszajutás helyett a Premier League-ből a 2016–2017-es kiírás végén kieső Sunderland még egy osztályt zuhant, és immáron csak a harmadosztályban, a League One-ban indulhat. A cél azonban változatlan: azonnal vissza kell jutni a magasabb osztályba.

Az élvonalban egy átlagos futballista 64 ezer, a másodosztályban 14 ezer, a harmadosztályban csupán kétezer fontot keres. Ez is jól mutatja a gazdasági problémát, amellyel a Sunderland új vezetőségének, az oxfordi üzletembernek és tulajdonosnak, Stewart Donaldnak valamint az újságíróból lett üzlettársnak, újdonsült klubelnöknek, Charlie Methvennek szembe kell néznie.

Az első évadról itt írtunk, ha még nem olvasta, érdemes innen kezdeni.

Alább spoilerek következhetnek!


„Ez egy kib.szott szar üzlet” – üvölti rögvest az első jelenetben Methven, akin keresztül megtudjuk, a csapat teljes tavalyi jegybevétele egyetlen dologra ment: a kölcsönök 7 millió fontos kamatjára. A feladat: a jelen állás szerint 30 millió fontos mínusszal induló költségvetést gatyába rázni, a klubok rentábilissá tenni, és közben azonnal feljutni.

Az új vezetőség persze azonnal visszalő a régire, nem is annyira a korábbi tulajra, Ellis Shortra, őt inkább csak úgy jellemzik, mint az ember, aki nem nézte, mit fizet, csak állta a számlákat, amíg volt hozzá kedve. Aztán egy idő után nem volt. Sokkal inkább a korábbi CEO, Martin Bain kerül össztűzbe – ami, maradjunk annyiban, a sorozat részéről nem túl elegáns, ám azt is jegyezzük meg, a végső vágás joga a klubnál és így Methvenséknél volt, ők pedig láthatóan többet törődtek a kérdéssel, mint az első évadnál az atomjaira hulló Short, Bain páros. „100 ezer font kriokamrára? Használta ezt egyáltalán bárki? Persze, hogy a játékosok közül nem. Bain hátfájására viszont jó volt” – csattan az első ostorcsapás.

A feljutás kérdése mellett a keret együtt tartása jelenti az évad másik fő kérdését. Ami világos, a korábbi fizetéseket képtelen a klub kigazdálkodni, ennek „köszönhetően” az egy évvel korábbi kezdőcsapat jelentős része távozik is. Az ifjú Josh Maja lép elő az immáron a feltörekvő skót menedzser, Jack Ross vezette csapat hősévé. Majával egy gond van, az ügynöke, aki az előző idény másik fiatal felfedezettjéhez, Joel Asoróhoz hasonlóan azonnal másik klubhoz vinné az ifjú támadót. A Sunderland pedig patthelyzetben van, mert Maja szerződése az utolsó évébe lépett, akármit tesznek, ha nem sikerül hosszabbítani, januártól szabadon tárgyalhat bárkivel.

Josh Maja igazi sztár lehetne a Sunderlandnél, de... (Fotó: AFP)

A huzavona remekül bemutatja a klubok és az ügynökök közti viszonyt – persze a klubok közel sem elfogulatlan szempontjából hangsúlyozva az érdekellentétet: a játékos menedzserének elemi oka fűződik ahhoz, hogy az ügyfele minél többször váltson klubot, hiszen sokkal nagyobb osztalékhoz juthat a transzferdíjból, mintha a futballista egyszerűen csak hosszabbít némi pluszfizetésért cserébe.

Maja ősszel még a csapatnál marad, sorra rúgja a gólokat, s közben rendre hárítja a kérdést, mi lesz a jövője. „Az ügynököm intézi, én a futballra koncentrálok.” Aztán jön a következő jelenet, Donaldék egyeztetnek, ajánlatokat küldenek, a menedzser pedig mindent visszadob, azt is, amikor már kifizetnék a korábban kért összegeket. 

Methven idő közben újabb káromkodáscsokrok közepette próbálja átszervezni a klubot, prezentációkban hüledezik a korábbi klubmodell miatt. „Senki sem volt motivált, hogy új ötletekkel álljon elő, hogy pénzt akarjon keresni. Jöttek a számlák, amelyeket továbbküldtek a tulajdonosnak, ő pedig fizetett. Abszolút bizarr üzleti modell. A klubvezetőség egyáltalán nem volt érdekelt a bevételnövelésben, mert a végén úgyis mentek a számlák ahhoz, aki kérdés nélkül fizet” – dühöng.

Jack Ross és George Honeyman csapatkapitány (Fotó: AFP)

A beosztottjai láthatóan nem szeretik. Nem is feltétlen a gondolataival van gond, inkább az előadásmódjával. Az ember a tévé előtt újra és újra azt érzi, egy barommal van dolga. Ezt Methven is tudja magáról, sőt egy-egy megszólalásában elárulja, direkt rá is játszik, mert ezzel is azt akarja elérni, hogy a korábbi langyos vízből kikászálódva a kommunikációs, marketinges, jegyértékesítési stáb kilépjen a komfortzónájából, ötletekkel álljon elő, új bérleteseket, nézőket és vásárlókat nyerjen meg. Aki pedig erre nem képes, morzsolódjon le.

Programot hirdet. A játékosok és a vezetőedző sorra járják a helyi óvodákat, iskolákat; az idősek otthonában majd elalélnak a bentlakók, amikor Ross megjelenik az ajtóban. Toboroznak, kedvezményes vagy épp ingyenjegyeket adnak, persze azzal számolva, hogy a gyerek nem fog egyedül jönni a stadionba.

Pró: az ötletei nyomán a Sunderland új nézőcsúcsot fut a harmadosztályban. Ül a drukkerekkel közös székcsereprogram is. Kontra: a projekteknél a logikája lehet rendben van, a meccs előtti sört viszont azzal a kommunikációs munkatárssal hozatni, akit a sikeres projektet követően kirúg, annyira nem szimpatikus emberi húzás. Sőt...

Charlie Methven nem az az álomfőnök típus (Fotó: Sunderland AFC/Facebook)

A sorozat hangsúlyai az első évadhoz képest máshol vannak. Főleg az évad első három epizódjára igaz, hogy jóval kevesebb szurkolói megnyilvánulást kapunk. A drukkerek helyét a játékidőben az új klubvezetőség veszi át. Ettől az epizódok kevésbé érzelmesek, néhol kissé szárazak – cserébe olyan információkat tudunk meg, mint például, hogy egy átlagos angol harmadosztályú klub büdzséje 4-6 millió font körül alakul, a másodosztályban pedig egy élcsapatnak legalább 20 millió fontra van szüksége, ha nem többre. Ez átszámolva 8 milliárd forintot jelent… 

Az évad második fele aztán újfent több teret ad a szurkolóknak – szegényeknek viszont nincs sok örömük ebben. A Sunderland hiába kezdett remekül, tavasszal újfent csak bukdácsol. És ezen a téli nagy szerzemény sem tud változtatni. Hiába fizetnek érte – szintén – harmadosztályú rekordot.

Az átigazolási piacon egyébként Donald és a komplett vezetőség önmaga ellen dolgozik. A legelején eldöntik, hogy kit akarnak leigazolni, és újra meg újra ajánlatot tesznek, egymillió, kétmillió, hárommillió, négy... lassan több millió, mint ahány perc hátravan az átigazolási időszakból. De hiába volt több hetük, nem próbálnak B-, C- és D-tervet keresni a posztra, nem tárgyalnak mással. Még szép, hogy kiszolgáltatottságukat kihasználja a másik fél, és addig srófolja az árat, amíg csak tudja.

A cím nem hazudik: a Sunderland örök szerelem a helyiek számára, és ez a szerelem a harmadosztályban is kitart (Fotó: Sunderland AFC/Facebook)

A Sunderland vigaszdíjként bejut az alacsonyabb osztályú klubok számára kiírt EFL Trophy döntőjébe. Negyvenezer északi drukker indul meg a szintén harmadosztályú, ennél többre hívatott Porthmouth elleni döntőre a Wembley felé.

„A győzelemért mindkét lábam, a bal karom és az összes nem létező pénzem odaadnám.”

Ez a Sunderland hetedik látogatása a londoni intézményben (a Wembleyt egyszerűen stadionnak hívni kevés lenne) az 1973-ban megnyert FA-kupa-döntő óta. Az előző hatot elbukta. Egy „futottak még” kupa, a sunderlandiak mégis úgy készülnek, mintha csak esküvőre mennének. Fodrászhoz mennek, szakállt nyíratnak, a legszebb ruhájukat veszik elő, és még új tetoválásokat is csinálnak. Na jó, a legszebb ruha ezúttal öltöny helyett futballmez, és a tetoválás sem jellemző egy esküvőn, de a lényeget talán így is átadja a párhuzam.

Ez az idényben az első látogatásuk a Wembleyben, de nem az utolsó.

Az évad második fele érzelmekben és drámában egyaránt felnő az első szezonhoz. Ahogyan a Sunderland 2018–2019-es tavasza is az egy évvel korábbi szerencsétlenkedéshez.

Bár eleinte kevesebbet kapunk a szurkolókból, az évad végül túl is tesz ilyen szempontból az elsőn. Már nemcsak a labdarúgással és a klubbal kapcsolatos viszonyuk kerül képernyőre, hanem a brit közélet alakulására is kitekinthetünk.

„Remélem, maradunk. De nem mindenki gondolkodik egyformán. És még a feljutás sem biztos” – emeli a Brexit kérdésével egy szintre a klub sorsát az egyikük. Vagyis inkább a Sunderland sorsával azonos polcra a Brexitét. Mindezt egy tüntetés kellős közepén. De a Sunderland 'Til I Die-on keresztül ezúttal picit közelebbről is megismerhetjük a pipacsos Fegyverszünet Napi ünnepséget, ez az I. világháború lezárását ünneplő megemlékezés minden november 11-én 11 órakor, ami miatt a Premier League (és minden angol profi csapat) mezén pipacsos díszt látunk a késő őszi bajnokikon.

Max Power a Walsall elleni bajnokin (Fotó: AFP)


A készítők ezúttal is bátran nyúlnak a vallás és a labdarúgás párhuzamához, újfent láthatjuk, ahogyan a közösség tagjai a klubért, konkrétan a feljutásért imádkoznak a feszület előtt. Ismét csak „nem kis” érzelmi töltetet dobva a tévézőre.

Ha valamiért mégis szidni lehet a hat epizódot, akkor az a Stewart Donald által a dolgok szétcsúszásakor megfogalmazott mondatban rejlik: „Most azt kell elérnünk, ne forduljanak ellenünk a szurkolók.”

A vezetőség ezen törekvése egyértelműen meglátszik a végső vágáson is.

A Sunderland 'Til I Die második évadja kissé lassan lendül bele, a menedzsmenttel szemben pedig lehetne sokkal objektívebb is, de így is képes felnőni az első nyolc rész örökségéhez. A tanulság pedig egyértelmű: ha egy patinás klub elkezd darabjaira hullni, hiába a szándék, nagyon-nagyon nehéz a folyamatot megfordítani.

Talán lehetetlen…

Nem úgy jó sorozatot forgatni a küzdelemről!

2020.05.25 12:01:21

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (KÉPES SPORT)

„Hét-nyolc évesen csatárt játszottam, és mindig Michael Owennek képzeltem magam.”

2020.05.26 14:38:31

Angol labdarúgás NAGY PÉTER

Szálas Zoltán az angol futballisták különleges étrendjéről, a Premier League-ben megszokott menetrendről és a gyökeresen megváltozott körülményekről.

2020.05.18 22:55:07

Angol labdarúgás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A rászakadt jólét és luxus torzíthatja az egyéniségét.

2020.05.09 11:13:39

Angol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)

A Liverpoollal megnyerte a BL-t és a klubvilágbajnokságot, alanyi jogon az Afrika legjobbjának járó díjat.

2020.05.08 23:22:52

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Elegendő indok-e, hogy cirkusz kell a négy fal közé zárt, egyre fáradó népnek?