Megállíthatatlanul menetel az MU a bajnoki cím felé

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 20:32
null
A kezdő tizenegybe visszatérő Wayne Rooney találata döntött (Fotó: Reuters)
A Manchester United hazai pályán 1–0-ra nyert a Reading ellen a Premier League 30. fordulójában, ezzel 15 pontosra növelte előnyét a második Manchester Cityvel szemben. Az egyetlen találatot Wayne Rooney szerezte.

Igencsak kényelmes helyzetből várhatta a Manchester United a Reading elleni bajnokit. A városi rivális City ugyanis a nap folyamán 2–0-ra kikapott az Evertontól, így ha az a csúfság esett volna meg az MU-val, hogy most az Old Traffordon kikap, akkor is maradt volna Sir Alex Fergusonék 12 pontos előnye.

Erről szó sem volt, a Manchester United hamar magához ragadta a kezdeményezést, de a vezetést csak a 21. percben szerezte meg. Ekkor Rio Ferdinand tört előre, majd Wayne Rooney lőtt húsz méterről kapura. A labda a becsúszó Alex Pearce-ről pattant védhetetlenül Stuart Taylor kapus fölött a kapuba. 1–0

Rooney a hetedik gólját szerezte az Old Traffordon a 2013-as naptári évben, ehhez nyolc mérkőzésre volt szüksége.

A második félidő elején a Reading-játékosok méltatlankodhattak. Nemanja Vidics lökte el a 16-oson belül Adrian Mariappát, Lee Mason játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot.

Szépen csordogált a vége felé a mérkőzés, a Manchester United nem erőltette túl magát. Volt egy szép Robin van Persie-szabadrúgás, amelyet védett Taylor, meg egy-két szép technikai megmozdulás is. Újabb gól azonban nem.

A Manchester United előnye így 15 pontosra duzzadt a Cityvel szemben, s mindkét csapatnak már csak kilenc mérkőzése van hátra. Nehéz elképzelni, hogy nem Sir Alex Ferguson csapata lesz a bajnok...

PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester United–Reading 1–0
(Rooney 21.)
KORÁBBAN

Aston Villa–QPR 3–2 (Agbonlahor 45., Weimann 59., Benteke 81., ill. Jenas 23., Townsend 73.)
Southampton–Liverpool 3–1 (Schneiderlin 6., Lambert 33., J. Rodriguez 80., ill. Coutinho 45.)
Stoke–West Bromwich Albion 0–0
Swansea–Arsenal 0–2 (Monreal 74., Gervinho 90.)
Everton–Manchester City 2–0 (Osman 32., Jelavic 93.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 29 24 2 3 69–31 +38 74
2. Manchester City 29 17 8 4 51–26 +25 59
3. Tottenham 29 16 6 7 51–36 +15 54
4. Chelsea 28 15 7 6 56–30 +26 52
5. Arsenal 29 14 8 7 55–32 +23 50
6. Everton 29 12 12 5 46–35 +11 48
7. Liverpool 30 12 9 9 57–39 +18 45
8. West Bromwich Albion 30 13 5 12 40–38 +2 44
9. Swansea 30 10 10 10 40–38 +2 40
10. Stoke City 30 7 13 10 27–35 –8 34
11. Fulham 28 8 9 11 39–44 –5 33
12. West Ham 28 9 6 13 32–41 –9 33
13. Newcastle 29 9 6 14 40–50 –10 33
14. Norwich City 29 7 12 10 27–45 –18 33
15. Southampton 30 7 10 13 42–52 –10 31
16. Sunderland 29 7 9 13 32–41 –9 30
17. Aston Villa 30 7 9 14 31–56 –25 30
18. Wigan 28 6 6 16 33–55 –22 24
19. Reading 30 5 8 17 35–57 –22 23
20. Queens Park Rangers 30 4 11 15 26–48 –22 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik