MU: Van Persie 4-6 hétre kidőlt, nem játszik a Bayern ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 18:59
null
Van Persie nem véletlenül fájlalta a lábát, egy-másfél hónapot ki kell hagynia (Fotó: Action Images)
Robin van Persie, a Manchester United holland csatára 4-6 hétig nem játszhat térdszalaghúzódás miatt – írta a Manchester United hivatalos honlapja. Ez azt jelenti, hogy az Olympiakosz elleni nyolcaddöntő visszavágóján mesterhármast szerző csatár a Bayern München elleni negyeddöntő mérkőzésein biztosan nem lehet a pályán, és könnyen előfordulhat, hogy a – nyári vb miatt május elején véget érő – klubidény végéig nem játszik.

Van Persie az Olympiakosz elleni BL-nyolcaddöntő-visszavágó utolsó perceiben fájdalmas arccal esett el, és hordágyon kellett levinni a pályáról. A képeket látva a legrosszabbra lehetett számítani, s bár David Moyes menedzser rögtön a mérkőzés után megkönnyebbülve azt mondta, nem súlyos az állapota, maradtak kételyek – nem véletlenül.

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a hét végi West Ham United elleni bajnokin nem játszhat. Moyes a déli sajtótájékoztatóján azt mondta, további vizsgálatokra van szükség, amelyek nem szolgáltak jó eredménnyel.

Persze az jó hír, hogy csak meghúzódott Van Persie térdszalagja, és nem szakadt el, utóbbi ugyanis azt jelentené, hogy a világbajnokságon sem játszhat a csatár. Persze az erőnléte és a terhelhetősége így is csorbát szenved a közvetlen felkészülés alatt, de legalább ott lehet a keretben.

Legfrissebb hírek

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
13 órája

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
18 órája

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.13. 20:26

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
2026.01.13. 10:08

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.12. 10:53

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38
Ezek is érdekelhetik