Az elmaradt igazolásokon úszik el a bajnokság – Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 15:15
null
Úgy tűnik, Mancini szerint Javi García (jobbra) nem jelentett elég erősítést – támadó is kellett volna? (fotó: Action Images)
Hétfő este csúcsrangadót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokságban: az éllovas Manchester United a városi rivális, címvédő és jelenleg 2. Cityt fogadja. Az elmúlt idénnyel ellentétben ezúttal kisebb a felhajtás a két csapat tavaszi összecsapása körül, a United előnye ugyanis esetleges veresége esetén is gyakorlatilag behozhatatlannak tűnik.

 

Míg az előző idény 36. fordulójában a bajnoki címről döntött a manchesteri csapatok derbije – a világoskékek 1–0-ra nyertek, és a folytatásban már nem engedték át az első helyet –, addig az aktuális rangadó előtt Roberto Mancini, az egy éve diadalt ünneplő menedzser azt próbálja meg magyarázni, ezúttal miért maradtak le a bajnoki címről.

S valóban: nyolc mérkőzéssel a pontvadászat vége előtt a United előnye 15 pont a városi riválissal szemben, s veresége esetén is nagyon nehéz lenne elképzelni, hogy kiengedné a kezéből története 20. bajnoki címét. A mai meccs tétjének sokkal inkább az tűnik, lehetővé teszi-e a United a maga számára, hogy már a következő fordulókban bajnoki címet ünnepeljen, vagy a City elodázhatja még ezt néhány hétig.

AZ OLD TRAFFORD
NEVE NEM ELADÓ
Eladja edzőközpontja névhasználati jogát a Manchester United. A futballklub sajtóinformációk szerint 184 és 230 millió euró közötti összeghez jut az üzlettel.

Az angol Premier League listavezetője hétfőn közölte: a centrum július 1-jétől nyolc éven át az Aon nevet viseli majd. Az amerikai biztosítási vállalat egyébként mezszponzora is a csapatnak.

A stadion nevének értékesítése ugyanakkor nem téma az egyesületnél: „Az Old Trafford név nem eladó” – hangsúlyozta Ed Woodward alelnök.

MTI

Visszatérve Mancinire: a City-menedzser szerint csapata visszaesésének legfőbb oka, hogy a klub a nyáron nem hajtotta végre azokat az igazolásokat, amelyek szükségesek lettek volna a csapat megerősítésére.

„Talán az élen lennénk és talán a Bajnokok Ligájában is ott lennénk a negyeddöntőben. Volt esélyünk rá, hogy három-négy játékost szerződtessünk, akik erősítést jelentettek volna, de most már vége a bajnoki versenyfutásnak” – nyilatkozta Mancini, és hozzátette, a United eközben erősített.

A BBC összeszedte azokat a játékosokat, akiknek a megszerzése az elmúlt nyáron valóban téma volt a világoskékeknél. Közülük Robin van Persie lehet a legfájóbb pont, hiszen a holland a városi riválist választotta az Arsenal után, s minden bizonnyal Mancini is rá gondolt, amikor arról beszélt, hogy jelentősen erősödött a United. A góllövőlista második helyezettje mellett Javi Martínez, Eden Hazard sem a Cityt látta ideális új munkaadójának, míg Daniele De Rossi úgy döntött, marad Rómában, Daniel Agger kivásárlási árát (mintegy 27 millió font) pedig sokallták Manciniék. Ugyanakkor az angol közszolgálati médium megjegyzi, az olasz menedzser így is majdnem annyit költött az új játékosokra (Javi García, Jack Rodwell, Matija Nasztaszics, Scott Sinclair, Maicon), mint Alex Ferguson.

Mancini érvelését nem véletlenül érezhetjük tehát visszásnak, az olasz másik állítását, mely szerint a támadói teljesítménye jelentősen visszaesett az elmúlt szezonhoz képest, viszont több adat alátámasztja. Míg Mancini csatárai közül Sergio Agüero (23), Edin Dzeko (14) és Mario Balotelli (13) is tíz gól felett termelt a 2011–2012-es kiírásban, addig az argentin – elsősorban sérülései miatt – jelentősen visszaesett (9), Balotelli (1) pedig már inkább a milánói időszakra tartogatta góljait. Ugyanakkor Dzeko (12) az egy évvel ezelőtti ütemhez hasonlóan halad, míg a megtért fiú, Carlos Tévez – igaz, többet játszva – több gólt szerzett (10). A világoskékek támadójátéka tehát összességében esett vissza, nem is keveset: az Opta kimutatása szerint míg 2011–2012-ben 2.45 gólt szerzett meccsenként a csapat, jelenleg ugyanez a mutató mindössze 1.83. (Ráadásul a védekezés is visszaesett kicsit: 0.76, ill. 0.87 kapott gól meccsenként).

Mancini korábban elmondta, egyáltalán nem tartja reálisnak, hogy a „vörös ördögök” 15 pontos előnnyel állnak az élen, ennek ellenére a vereség úgymond az utolsó szög lehet a koporsójában, mert míg eddig főleg csak a bulvárlapok foglalkoztak a távozási lehetőségével, hétfőn már a tekintélyes Guardian is azt ecsetelte, hogy a szezon végén felülvizsgálják a pozícióját – s ebben nyilvánvalóan a fő szempont az eredményesség lesz.

kerdes=Ön szerint elküldik-e Mancinit a szezon végén, ha a City nem nyer bajnokságot?|opcio1=Igen.|opcio2=Nem.|
nso_uj_valaszto_szavazas
Szavazás

Ön szerint elküldik-e Mancinit a szezon végén, ha a City nem nyer bajnokságot?

Igen. Nem.

mceBlockPasteEnd

Manchester másik felében eközben már-már idilli a hangulat. Miközben a klub tudatta, hogy az edzőközpont névhasználati jogának értékesítéséből további bevételekre tesz szert (lásd a keretest anyagot!), addig Wayne Rooney azt ecsetelte: a United már az előző szezon végén megalapozta a mostani sikerességét.

„Az utolsó másodpercekben elveszíteni a bajnokságot borzalmas érzés volt, de ha olyan klubnál dolgozol, mint a United, akkor minden évnek motivációval telítve és a bajnoki cím megszerzésének céljával kell nekivágni. Mindez a menedzser személyiségéből ered, és a játékosok tisztában vannak vele. A klub és a játékosok mindig sikerre éhesek, ezért vagyunk ennyire eredményesek” – mondta a „vörös ördögök” tízese.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 32. FORDULÓ
Manchester United–Manchester City
Manchester, Old Trafford, 21 óra (tv: Digi Sport 1). V: Dean
A bajnokság állása >>

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik