Manchester United: Evra távozni akar, célja a spanyol főváros

2010.11.06. 16:07
Címkék
Patrice Evra azt tervezi, hogy az idény végeztével elhagyja a Manchester Unitedet, és a Real Madridhoz szerződik. Erről a goal.com internetes szaklap számolt be szombaton a francia hátvéd ismerőseire hivatkozva.

A 2006-ban a Monacótól az Old Traffordra szerződő Evra szerződése 2012-ig érvényes, de a 29 éves játékos egy évvel a megállapodás lejárta előtt a spanyol fővárosba akar igazolni.

„Patrice eredeti terve az volt, hogy a nyáron elhagyja Manchestert, de most úgy döntött, a nyárig kivár, és csak az idény végén távozik. Hogy miért akar elmenni? Mindig is a Real volt az álma, és egyébként is elégedetlen azzal, amerre tart az MU" – mondta a United egyik bennfentese.

Evra érvei kísértetiesen hasonlítanak Wayne Rooney egy hónappal ezelőtti szavaira, pedig a csatár szerződéshosszabbítását megelőző huzavona során az öltözőben a világ egyik legjobb balhátvédjének tartott francia volt az angol leghangosabb kritikusa.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
41 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája