Manchester City: megegyeztek a Romával Dzeko vételáráról?

Vágólapra másolva!
2015.08.05. 09:57
A Sky Sports értesülése szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City megegyezett az olasz AS Romával Edin Dzeko vételáráról.

A brit oldal szerint a bosnyák támadó már megállapodott a római csapattal szerződése főbb pontjaiban, és a következő 24 órában Olaszországba utazik, hogy véglegesítse az átigazolást.

Dzeko négy évvel ezelőtt, 27 millió fontért érkezett a Wolfsburgtól Manchesterbe, és 187 mérkőzésen 72 gólt jegyzett az angol együttes színeiben.

Az előző szezonban azonban kevés játéklehetőséghez jutott, csupán hat gólt szerzett és már nem szerepel Manuel Pellegrini terveiben. A chilei menedzser korábban Sztevan Joveticstől is megvált – igaz, egyelőre csak kölcsönbe vitte az Inter – , miután Raheem Sterlinggel erősítette meg a támadószekciót.

A Sky értesülése szerint a „farkasok” 14 millió fontért szerződtetik a hórihorgas csatárt.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Másfél évtized után újra német csapatot erősít Edin Dzeko – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.22. 13:43

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37
Ezek is érdekelhetik