Man. United: Tudom, hogy játszhatnánk jobban - Moyes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.25. 13:48
David Moyes, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a Cardiff City elleni bajnoki után kritikus hangon beszélt csapatáról. A skót szakember leginkább azt emelte ki, hogy játékosainak jobban kell koncentrálnia a pontrúgásoknál és a meccsek utolsó perceiben. A walesiek Kim Bo Kjung fejes gólja után a 91. percben alakították 2–2-re az állást a vasárnapi mérkőzésen.

„Csalódott vagyok, mert közel jártunk a győzelemhez. Hasonló a helyzet, mint a Southampton elleni meccs után, amikor szintén a kezünkben volt a meccs, de az utolsó percekben rögzített játékhelyzetet követően gólt kaptunk. Sokba került nekünk – magyarázta Moyes. – Nem védekeztünk megfelelően, Wittingham viszont jól adott be, így ismét pontokat veszítettünk. Jó sorozatban voltunk, de ez az eredmény nagy csapás számunkra, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen módon pontokat dobáljunk el. Tudom, hogy játszhatnánk jobban, de attól még nyernünk kellett volna.”

Moyes a meccset követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy Robin van Persie és Nemanja Vidics valószínűleg a szerdai, Bayer Leverkusen elleni Bajnokok Ligája-meccsen már játszhat. „Robinnak a lágyékával van probléma, a korábban fájó lábujja már sokkal jobban van. Reméljük, hogy mindketten mihamarabb visszatérhetnek. Talán már szerdán számíthatok rájuk, de egyértelmű választ még nem tudok adni” – mondta a skót menedzser, aki hozzátette: Kagava Sindzsi és Phil Jones játéka továbbra is kérdéses.

Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
3 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
10 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
15 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03