Man. City: Yaya Touré Kínáig menekül Guardiola miatt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.03. 11:49
Sajtóhírek szerint Yaya Touré, az angol élvonalbeli Manchester City elefántcsontparti labdarúgója a kínai első osztályba szerződhet.

Amióta hivatalossá vált, hogy nyártól Pep Guardiola lesz a Manchester City menedzsere, megindultak a pletykák arról, milyen változások lesznek a játékoskeretben.

A The Telegraph azt írja, az egyik távozó Yaya Touré lehet, aki a kínai élvonalba szerződhet. Úgy tudni, legalább három klub jelezte érdeklődését az ázsiai országból. Korábban Dimitrij Szeluk, a 32 éves középpályás orosz ügynöke elismerte, ügyfele új klub után keresgél.

A százszoros válogatott Touré – akinek bátyja, Kolo a Liverpoolban futballozik – 2010 óta szerepel a manchesteri csapatban. Előtte három évet töltött el Barcelonában, ahol Pep Guardiolával is együtt dolgozott, s állítólag nincs jó viszony a játékos és a szakember között.

Mint ismert, az utóbbi időben több topfutballista igazolt a kínai élvonalba – többek között Gervinho (Roma), Ramires (Chelsea), Freddy Guarín (Inter) és Jackson Martínez (Atlético Madrid) is Kínát választotta. Lehet, hogy hamarosan a kínai drukkerek tombolnak majd az ominózus Touré-dallamra?

nyártól Pep Guardiola lesz a Manchester City menedzsere, megindultak a pletykák arról, milyen változások lesznek a játékoskeretben.

A The Telegraph azt írja, az egyik távozó Yaya Touré lehet, aki a kínai élvonalba szerződhet. Úgy tudni, legalább három klub jelezte érdeklődését az ázsiai országból. Korábban Dimitrij Szeluk, a 32 éves középpályás orosz ügynöke elismerte, ügyfele új klub után keresgél.

A százszoros válogatott Touré – akinek bátyja, Kolo a Liverpoolban futballozik – 2010 óta szerepel a manchesteri csapatban. Előtte három évet töltött el Barcelonában, ahol Pep Guardiolával is együtt dolgozott, s állítólag nincs jó viszony a játékos és a szakember között.

Mint ismert, az utóbbi időben több topfutballista igazolt a kínai élvonalba – többek között Gervinho (Roma), Ramires (Chelsea), Freddy Guarín (Inter) és Jackson Martínez (Atlético Madrid) is Kínát választotta. Lehet, hogy hamarosan a kínai drukkerek tombolnak majd az ominózus Touré-dallamra?

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
10 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37