Man. City: Azt szeretném, ha Messi Barcelonában maradna – Guardiola

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.07. 19:33
null
Pep Guardiola elkerülné az eddig elkövetett hibák megismétlését (Fotó: AFP)
Nem akar egyelőre az átigazolásokról beszélni a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola, aki azt is elárulta, bízik abban, hogy Lionel Messi nem hagyja el a Barcelonát.

 

„Nem fogok az átigazolásokról beszélni az idény végéig. Ami Lionel Messit illeti, szeretném, ha Barcelonában maradna.”

A Manchester City vasárnap a kilencedik vereségét szenvedte el a Premier League jelenlegi kiírásában, Guardiola szerint ez megengedhetetlen, ha címeket akarnak nyerni.

„A következetességünket nem tudtuk ezúttal átültetni a gyakorlatba, az eredményekben sem mutatkozott meg. Ebben az iparban nyerned kell, nincs mese. Ha kilenc meccset elveszítesz, nem nyerheted meg a bajnoki címet. Évekkel korábban talán lett volna rá esély, de nem most. A bajnoknak legalább kilencven pontot kell szereznie.”

„Nem tudtam megoldani egy bizonyos problémát. Emlékszem, augusztusban a Tottenham elleni hazai mérkőzésen két kaput eltaláló lövésük volt, nekünk több mint húsz, mégis döntetlen lett. A Southampton ellen hasonló történt, és ezen sok esetben nem tudtam változtatni.”

A Manchester City a Bajnokok Ligájában még versenyben van, Guardiola szerint itt már nem engedhetnek meg maguknak olyan hibákat, mint amiket elkövettek a PL-ben.

„Ha a saját játékunkat tudjuk játszani, valamint elöl és hátul is egységesek leszünk, akkor jó esélyünk van a továbbjutásra. De ha a Southampton, a Tottenham vagy éppen a Norwich elleni történések megismétlődnek, akkor az Arsenal lesz ott az FA-kupa fináléjában, és a Real Madrid jut tovább a BL-ben. Nem kételkedem a csapatban, biztos vagyok benne, hogy jól fogunk teljesíteni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik