Man. City: a vezérigazgató szerint az UEFA állításai hamisak

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.19. 17:24
null
Ferran Soriano balra hamisnak nevezte az UEFA állításait (Fotó: Getty Images)
Ferran Soriano, a Manchester City labdarúgócsapatának vezérigazgatója hamisnak nevezte az UEFA állításait, melyekre alapozva a szervezet két évre kizárta a klubot az európai kupasorozatokból.

 

Mint megírtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play megsértése miatt a Bajnokok Ligája (vagy az Európa-liga) következő két idényéről kizárta az angol bajnoki címvédő Manchester Cityt.

Az UEFA hivatalos állásfoglalásában szerepel, a szervezet elfogadta a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testületének (CFCB) határozatát, amely a testület összefoglalóját tartalmazza a Manchester Cityvel kapcsolatban végzett vizsgálatról.

A Manchester City állítólagos vétségeiről korábban írtunk hosszabban, ide kattintva olvashat ezekről bővebben.

Az UEFA ezt követően arról határozott, hogy a soron következő két idényről, a 2020–2021-es, illetve a 2021–2022-es kiírásból kizárja az angol bajnoki címvédő Manchester Cityt, amely emellett 30 millió eurós pénzbüntetést is kapott.

„A testület megvizsgálta a bizonyítékokat, és megállapította, hogy a Manchester City súlyosan megsértette az UEFA pénzügyi fair play szabályát azzal, hogy a 2012 és 2016 közötti szponzori bevételeinél a valósnál magasabb összeget tüntetett fel” – írja az uefa.com, melyen az is olvasható, hogy az alakulat nem működött együtt a vizsgálat során.

A döntésre reagálván a Manchester City rögtön jelezte, fellebbezni kíván a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), közleményében pedig hozzátette, az UEFA eljárása nem volt megfelelő.

A klub vezérigazgatója, Ferran Soriano szerdán a gárda hivatalos csatornáján interjút adott, amelyben arról beszélt, valótlanok az UEFA állításai.

„A legfontosabb dolog, amiért itt vagyok és amit el kell mondanom, hogy nem igazak a felhozott vádak. Ezek az állítások egyszerűen nem fedik a valóságot” – kezdte a mintegy hétperces videóban Soriano.

„A tulajdonos nem fektetett be olyan pénzt a klubba, amelyet aztán nem jelentettünk be a megfelelő módon. A City fenntartható, jövedelmező, semmiféle adósságunk sincs. A számláinkat többször is átvilágították könyvvizsgáló cégek, befektetők és szabályozó szervek is, végül mindent rendben találtak.”

Soriano hozzátette, az UEFA-nak az az állítása, miszerint a klub nem működött együtt a szervezettel, szintén nem igaz.

„Az egész folyamatban együttműködtünk. Rengeteg dokumentumot és olyan papírt juttattunk el az UEFA-nak segítségül, amelyek szerintünk megdönthetetlen bizonyítékokat tartalmaznak arra, hogy az ellenünk felhozott vádak hamisak. Nehéz volt az egész, mert miközben így tettünk, rengeteg adat kiszivárgott a médiában, és végül minden egyes lépésnél úgy éreztük, hogy bűnösként tekintettek ránk – már akkor is, amikor az egész folyamat el sem kezdődött még. Végül ez egy belső folyamat lett, aztán az UEFA maga büntetőeljárást kezdeményezett, és a döntést is maga hozta meg.”

„Mi keményen dolgoztunk, beadtuk a kellő dokumentumokat, de a vizsgálóbizottság inkább azokra az ellopott levelekre támaszkodott, amelyeket a média nyilvánosságra hozott. Nem foglalkoztak azokkal a bizonyítékokkal, dokumentumokkal, amelyeket a ténylegesen megtörtént dolgokról mutattunk be. Ezek után úgy gondolom, normális, hogy mi a klubnál így érzünk. Úgy tűnik, ez az egész kevésbé szól az igazságszolgáltatásról, sokkal inkább a politikáról.”

Soriano megerősítette, hogy a Manchester City ügye már a CAS elé került.

„Egyértelmű volt számunkra, hogy az egész folyamat nem tisztességes, emiatt aggódtunk. Főleg a rendre kiszivárgó információk miatt. A nemzetközi Sportdöntőbíróságtól azt a reakciót kaptuk, hogy »aggasztóak« ezek a kiszivárogtatások, ám csak akkor hoznak ítéletet, ha a folyamat a végéhez ér. Ez a rész befejeződött, most ismét megyünk a CAS-hoz.”

Soriano azt mondta, nem tudja, mennyi ideig tart majd a vizsgálat, ám reméli, nyárig pont kerül az ügy végére, addig pedig minden „a szokásos mederben” zajlik majd. A vezérigazgató kijelentette továbbá, hogy a Manchester Citynek nincs problémája az UEFA-val, de az ítéletet meghozó fair play kamarával szemben negatív tapasztalataik vannak.

Soriano hozzátette: folyamatosan tartják a kapcsolatot Pep Guardiola menedzserrel, ám a szakember ezekhez nem nagyon tud hozzászólni, ő a futballra koncentrál, és hasonló helyzetben vannak a játékosok is, akik nyugodtak, hisz ez az ügy inkább üzleti, mintsem „futballügy”.

„A szurkolók két dologban biztosak lehetnek. Az egyik, hogy az ellenünk felhozott vádak hamisak. A másik pedig, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy ezt be is bizonyítsuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik