Ma műtik a motorbalesetet szenvedett Cudicinit

Vágólapra másolva!
2009.11.13. 14:57
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, Carlo Cudicininek, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur olasz kapusának csütörtökön motorbalesete volt. A klub tájékoztatása szerint a kettős csuklótörést és medencesérülést szenvedett kapust már ma meg is műtik. Az csak később derül ki, hogy mennyit kell majd kihagynia, illetve egyáltalán folytathatja-e pályafutását.

 

 

Cudicini karrierje is veszélybe kerülhet. (Fotó: Action Images – archív)
Cudicini karrierje is veszélybe kerülhet. (Fotó: Action Images – archív)

A 36 éves kapust tegnap egyből egy észak-londoni magánkórházba szállították, ahol specialisták illetve a klub orvosi stábja is megvizsgálta.

„Mindannyian sajnáljuk, ami Carlóval történt, és reméljük, hogy sérülései nem bizonyulnak súlyosnak, és mihamarabb visszatérhet közénk" – nyilatkozta Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere.

„Az ember első gondolata az volt, megköszöni Istennek, hogy egyáltalán életben maradt. Ha egy autóbalesetről hallunk, akkor hálásak lehetünk, ha nem olyan súlyos a sérülés, mint amilyen lehetett volna. Nincs kétségem afelől, hogy Carlo mindent megtesz majd a visszatéréséért" – mondta Tony Parks kapusedző.

Mindenesetre jelen pillanatban még kétségesnek tűnik, hogy Cudicini folytathatja-e karrierjét a profi labdarúgók között. Így Redknapp valószínűleg újból felveszi a kapcsolatot David James-szel a Portsmouthnál, egy esetleges januári klubváltás ügyében, mert Heurelho Gomes mellé szükség lesz egy tapasztalt kapusra.

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
27 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
29 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
47 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik