Lyon: az Arsenalnak nem kellett, most 25 milliót fizettek érte

2019.08.14. 13:28
null
Reine-Adélaïde remekelt az előző idényben (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympique Lyon a hivatalos honlapján jelentette be Jeff Reine-Adélaïde szerződtetését az Angers-től. A 21 éves középpályásért 25 millió eurót fizettek.

 

Reine-Adélaïde a Lensban nevelkedett, majd 17 éves korában átigazolta őt az Arsenal. Az utánpótlásban végigjárta a ranglétrát, ám a felnőttcsapatban csupán nyolc angol kupamérkőzésen (FA-kupa, Ligakupa) játszott.

A több játéklehetőség reményében tavaly nyáron az Angers-hez igazolt, s a mögöttünk hagyott idényben valósággal berobbant: alapemberré vált a 13. helyen végző csapatnál, három gólt szerzett és három gólpasszt is jegyzett.

A 2019–2020-as kiírás első meccsén a Bordeaux elleni 3–0-ra megnyert mérkőzésen is kulcsszereplő volt: egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

Egy idény alatt csaknem megháromszorozta értékét, 11 millió euróra becsüli most a Transfermarkt, ám a Lyon ennek több mint duplájáért, 25 millió euróért szerezte meg a játékjogát. A pénzből valószínűleg bizonyos százalékban az Arsenal is részesül.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27