Ellentétes félidők után döntetlen született a londoni derbin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.28. 13:33
null
Fernando Torres és Jan Vertonghen óriási csatát vívott (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának nyitó mérkőzésén a Tottenham hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Chelsea-vel. A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a 81. percben Fernando Torrest kiállította a játékvezető.

A Tottenham parádés formában várta a találkozót, hiszen szezonbeli kilenc tétmérkőzéséből nyolcat megnyert, ráadásul ezeken még csak gólt sem kapott.

Jól is kezdte az összecsapást a hazai csapat, a nagyon aktív Eriksen vezetésével próbálkozott, és a 19. percben meg is szerezte a vezetést a Spurs: a dán középpályás passza után Soldado készítette le lövésre a labdát Sigurdssonnak, aki végül a jobb alsóba lőtt (1–0).

Továbbra is a házigazda maradt aktívabb, és előbb Ivanovicsnak kellett nagyot mentenie, majd fél órányi játék után az izlandi támadó távoli lövését védte Cech.

A vendégek a játékrész hajrájában Hazard, majd Oscar révén is próbálkoztak, újabb gólt azonban így is a Tottenham szerezhetett volna, Paulinho azonban az ötös jobb sarkáról kapufát lőtt.

A félidőre a Chelsea jött ki támadóbb szellemben, köszönhetően részben Mata beállásának, és az igencsak feljavuló Torres jobb oldali beadása után kis híján egyből egyenlített is Oscar, de bevetődve sem tudott már a kapuba találni. Ez ugyan Matának összejött ugyan, de már lesen kapta a labdát, Hazard távoli próbálkozását pedig – Torres gyönyörű egyéni akciójához hasonlóan – Lloris hatástalanította.

A vendégrohamok a 65. percben értek góllá, Mata szabadrúgását Terry csúsztatta a jobb alsó sarokba (1–1).

Lendületben maradt a Chelsea, de a legnagyobb lehetőségnél Schürrle sem tudott a francia kapus mellett a hálóba találni, majd a 81. percben megfogyatkozott a vendégcsapat – a végig óriási harcot folytató Torres és Vertonghen újabb összecsapásánál a spanyol könyököse második sárgát ért.

A hajrát megnyomta az emberelőnybe kerülő hazai együttes, de újabb gólt már nem tudott szerezni, így a legutóbbi 43, Chelsea elleni bajnokiján továbbra is csak három sikert ért el a Tottenham.

PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Tottenham
Chelsea 1–1(Sigurdsson 20., ill. Terry 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham64116–2+413
2. Arsenal54111–6+512
3. Chelsea63217–3+411
4. Manchester City531112–4+810
5. Liverpool53115–3+210
6. Everton5236–4+29
7. Southampton52213–2+18
8. Manchester United52127–6+17
9. Swansea52127–70 7
10. Stoke City52124–5–17
11. Hull City52125–7–27
12. Newcastle52125–8–37
13. Aston Villa5236–60 6
14. West Bromwich Albion51224–40 5
14. West Ham51224–40 5
16. Cardiff51224–6–25
17. Norwich City51133–6–34
18. Fulham51133–7–44
19. Crystal Palace5144–8–43
20. Sunderland5143–11–81

PERCRŐL PERCRE

94. Véget ért a mérkőzés.
90.
Néyg perc hosszabbítást jeleztek.
90.
Holtby szöglete Cech zsákmánya lett.
87. Sigurdsson
17 méterről, fordulásból a kapu jobb oldala mellé lőtt.
85. Defoe
13 méteres lövése nem okozott gondot Cechnek.
83.
Holtby 18 méteres lövését David Luiz blokkolta.
83. Azpilicueta állt be Oscar helyére.
80. Vertonghen és Torres fejelt össze a 16-os előtt. A spanyol sárgát kapott könyöklésért, s ez már a második volt neki.
79. Lampard
30 méteres szabadrúgása a sorfalon halt el.
78. Dembélé is besárgult.
77. Schürrle
került ziccerbe, de a 16-os vonaláig kivetődő Lloris mellett nem tudott a kapuba lőni.
76. Defoe érkezett Soldado helyére.
75. Dawson rúgta fel Torrest.
70. Eriksen helyén Holtby folytatta.
69. Hazard helyére Schürrle állt be.
67.
Torres jobb oldali beadását Dawson mentette szögletre.
65. Egyenlített a Chelsea. Mata szabadrúgását Terry csúsztatta 7 méterről a jobb alsóba. 1–1
64. Vertonghen a sorozatos kakaskodások után ezúttal Ramirest rúgta fel, kijárt már a sárga.
63. Townsend le, Chadli be.
59.
Mata 16 méterről nem találta el jól kapásból a labdát, amely így pont jó lett Hazard-nak, aki 18 méterről, a bal alsó irányába tekert, de Lloris leért.
58. Ivanovics is besárgult.
57. Dembélé bal oldali beadása mindenkit elkerült, majd a túloldalon Mata hiába talált be, ez jócskán lesről történt.
53. Torres cselezte magát lövőhelyzetig Dawsont nagyon csúnyán elfektetve, az ötös bal sarkáról azonban nem tudott Lloris mellett a kapuba lőni.
51. Torres koccintotta össze Vertonghen bokáját, majd kicsit össze is akaszkodtak, végül a spanyol kapott egy sárgát.
50.
Mata bal oldali szabadrúgását Ivanovics fejelte 16 méterről veszélytelenül kapura.
48.
Torres indult meg a jobb oldalon, beadása egy picit hosszú lett Oscarnak, aki bevetődve sem tudott a kapuba továbbítani 5 méterről.
46. Folytatódott a mérkőzés.
Mata
érkezik a második félidőre, Mikel helyére.
45+3. Véget ért az első játékrész.
45+2.
Egy jobb oldali beadás után Terry 7 méteres fejese a léc fölé szállt.
45+2. Eriksen kapott sárgát, miután a félpályánál szabálytalankodott Oscarral szemben.
45.
Townsend nagyszerű passza után Paulinho került helyzetbe, és az ötös jobb sarkáról a bal oldali kapufa külső élét találta el.
44. Oscar
20 méteres, földön megpattanó lövése nem okozott gondot Llorisnak, a túloldalon Vertonghen 30 méterről jócskán a bal felső mellé tüzelt.
43. Townsend színészkedésért sárgát kapott.
42. Soldado lőtt 10 méterről, jobbról a kapu előtt keresztbe – lesről.
40. Hazard
szerzett labdát, majd lőtt 20 méterről kapura, de egy védőről szögletre pattant a labda.
39.
Lampard jobb oldali szabadrúgását Lloris öklözte ki a levegőben úszva kapujától 15 méterre.
36.
Egy bal oldali beadás után tisztáztak a hazai játékosok.
33.
Ivanovics jobb oldali beadását kivágták a védők.
30.
Eriksen kissé rövid visszakészítését Sigurdssont lőtte 23 méterről a jobb alsó irányába, de Cechnek nem volt nehéz dolga.
26.
Hazard csúszott be, de a labda mellett Dembélét is elsodorta, akit ápolni kellett.
23. Veszélyes jobb oldali Tottenham-támadás végén Ivanovics mentett becsúszva Paulinho elől szögletre.
19. Vezet a Tottenham.
Eriksen passzolt a 16-os bal sarkáról Soldadóhoz, ő lekészítette Sigurdssonnak, aki lövőhelyzetig verekedte magát, majd a jobb alsóba talált. 1–0
19. Ivanovics beadása után Torres esett el a 16-os előtt, nincs ítélet.
17. Eriksen jobb oldali szabadrúgását ezúttal Terry csúsztatta ki.
12.
Hazard és Ramires egymásra várt utóbbi csele után, így Vertonghen tisztázni tudott.
12.
Eriksen szabadrúgását Vertonghen fejelte 13 méterrel a kapu mellé.
11. Sigurdssont rángatták a 16-os előterében, 25 méterről jött szabadrúgás.
10. Hazard kapott rúgást a vádlijára, ápolás után folytatni tudta.
7.
Paulinho mintegy 20 méterről lövésre szánta el magát, lecsúszó próbálkozása viszont 16.5 méterrel elkerülte a kaput, és egy kettővel még fölé is ment volna.
5. Eriksen szerzett labdát a félpályánál, majd indította egyből Soldadót, a spanyol azonban nem tudta átvenni, így az Ceché lett.
A legutóbbi 42 egymás elleni bajnokijukból csupán hármat nyert meg a Tottenham.

3.
Eriksen bal oldali szögletét Cech magabiztosan húzta le.
1.
A Chelsea kezdte el a mérkőzést.

Üdvözöljük olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Tottenham–Chelsea összecsapás az angol Premier League hatodik fordulójában. Tartsanak velünk!

ELŐZMÉNYEK

Szalad a szekér mostanság a White Hart Lane-en, különösen a Spurs védelme tesz ki magáért: a szezon kilenc eddigi tétmeccsén mindössze egyszer kapituláltak a tengerészkék-fehérek.

„Nagy céljaink vannak erre az idényre, ezért ma le kell győznünk a Chelsea-t" – vezette fel a találkozót André Villas-Boas, a Spurs menedzsere, akit „Mini-Mourinhóként" is emlegetnek Angliában... A teljes beharangozót ide kattintva tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik