Liverpool: ma átesik az orvosin a Barca-szélső?

Vágólapra másolva!
2015.08.03. 09:58
A katalán Sport napilap értesülései szerint hétfőn Liverpoolba repül a Barcelona szélsője, Adama Traoré, hogy orvosi vizsgálatokon essen át a Liverpool FC-nél.

Az angolok egy másik szélső ügyében tárgyaltak korábban a Barcelonával, de Pedro angol értesülések szerint már megegyezett a Manchester Uniteddel abban, hogy ötéves szerződést köt a klubbal, évi ötmillió eurós fizetség fejében.

A 19 éves, spanyol U-válogatott Traoré általában a tartalékokat erősíti a Barcelonában, de már egy ideje azt hangoztatja, hogy váltani szeretne. Érdekes, hogy mind Pedrót, mind Traorét a Bayern München is vinné, Traorét pedig a Southampton legújabban azzal csábítja, hogy ott rendszeres játéklehetőséghez jut.

Szintén sajtóértesülés, hogy esetleg a Barca fizet Traoré távozása után, ugyanis a spanyolok össze szeretnék kötni ezt az ügyet a brazil játékmester, Coutinho megvételével.

A Pool az egyensúly kedvéért venne egy támadót a Real Madridtól is: az orosz Denisz Cserisevet egy ideje már figyelik az angolok, a Daily Telegraph szerint húszmillió eurót kínálnak a szélsőért.

Egy pletykalap szerint Toni Kroost nemcsak a Manchester United és a PSG kerülgeti, hanem a Liverpool is, de ez erősen „kacsa-jellegű" felvetésnek tűnik. Igaz, a Premier League-ben minden megtörténhet...

Mégis, valószínűbb, hogy – Cserisev mellett – nem Kroos, hanem Asier Illarramendi költözik Angliába Madridból, akiért angol lapértesülések szerint elég lehet a Liverpool által felkínált 20.2 millió euró.

Legfrissebb hírek

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2 órája

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
Tegnap, 13:25

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.13. 20:26

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 17:16

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
2026.01.13. 10:08

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:57

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.12. 10:53

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 22:05
Ezek is érdekelhetik