Liverpool: „Klopp, takarodj” – tüntethetnek a szurkolók

Vágólapra másolva!
2017.01.29. 09:02
null
A Moyes-eset után Klopp is megkapja a saját transzparensét? (Fotó: NSO-montázs)
A Liverpool néhány szurkolója Jürgen Klopp távozásáért szervez tüntetést a Chelsea elleni bajnokira, valamint tervben van egy repülőgép bérlése is, amely a német menedzser lemondását követelő transzparenst húzna maga után.

Rájár a rúd mostanában a „vörösök” szurkolóira. Kedvenc csapatuk egy héten belül búcsúzott a Ligakupától, valamint az FA-kupától, utóbbi sorozatból ráadásul a másodosztályú Wolverhampton Wanderers verte ki a Klopp-legénységet – az Anfield Roadon.

A Liverpool pocsék formában kezdte 2017-et, nyolc mérkőzésen csupán egyszer nyert, háromszor játszott döntetlent, és négyszer szenvedett vereséget. Néhány szurkoló a korábban sokat dicsért Jürgen Kloppban látja a probléma forrását, ennek pedig hangot kívánnak adni, mégpedig nem is akárhogy.

A Chelsea elleni hazai bajnokira tüntetést szerveznek a drukkerek, ráadásul az is tervben van, hogy valamelyik mérkőzésen egy #KloppOut (Klopp, takarodj) transzparenst húzó repülő haladjon el a stadion felett. Nem véletlen, ha valakinek ismerős ez a módszer, ugyanis pár évvel ezelőtt a Manchester United szurkolói is hasonló módon próbálták távozásra bírni a csapat akkori menedzserét, David Moyest.

„Nem tudom, hogy érkezésem óta most vagyunk-e a legrosszabb formában, de ez tökéletes pillanat lenne a megindulásra, mert ennél lejjebb már nem süllyedhetünk. Felelősnek érzem magam a mostani teljesítményünkért, mert nyilvánvalóan jobban is játszhatnánk” – mondta Klopp a Wolverhampton elleni kiesés után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik