Pool: Klopp ma tárgyal, napok múlva kinevezhetik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.06. 08:10
null
A trénert gyorsan megtalálta az új feladat: Klopp a sárgát vörösre cserélheti (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint még a héten – csütörtökön vagy pénteken – kinevezhetik a Liverpool új menedzserének Jürgen Kloppot, akit ma az Anfield Roadra várnak, hogy végleges formába öntsék a szerződést.





Brendan Rodgers vasárnap szakított a liverpooliakkal, akik már korábban felvették a kapcsolatot Klopp-pal. A Dortmundot hét év után elhagyó német szakember korábbi kérése az volt, hogy addig nem akar érdemben tárgyalni, amíg kolléga ül a kispadon. Vasárnaptól azonban üres az alkalmatosság, ennek megfelelően a megbeszélések az érintettek között felgyorsultak.

Klopp következő feltétele az volt, hogy az átigazolásokat illetően övé legyen az utolsó szó. A Liverpool ehhez is hozzájárult, az amerikai tulajdonosoknak viszont elvárják, hogy a büdzsé ne szálljon el, és fiatal tehetségeket beépítve az értéküket növelje. Rodgersszel szemben – az eredmények mellett – kifogásként fogalmazódott meg, hogy állandóan újjáépítette a csapatot, ami sokkal inkább viszi a pénzt, mintsem hozná. Ráadásként közben erősen kihat a teljesítményre is.

Amint arról bosnyák sajtóhírek alapján már beszámolhattunk: Klopp minden bizonnyal három évre szóló megállapodást köt az angol klubbal.

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
8 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
13 órája

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:37

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:06

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik