Liverpool: Klopp fogadná, Gerrard döntést hozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.20. 14:59
Mint beszámoltunk róla, Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere tárt karokkal várná Steven Gerrardot, ám a Los Angeles Galaxy középpályása nem tér vissza korábbi klubjához.

Az észak-amerikai bajnokság (MLS) szünete miatt szóba került, hogy a Los Angeles Galaxyben szereplő Steven Gerrard visszatér egy időre a Liverpoolhoz, ám most úgy tűnik, maximum edzeni megy korábbi klubjához.

„Visszavonultam a válogatottól, így nincs szükségem arra, hogy Európában futballozzak – mondta Gerrard az Eurosportnak. – Most csak a pihenésre koncentrálok, mivel hosszú szezon előtt állunk, szeretnék készen állni a következő idényre.”

„Szeretnénk megnyerni a következő bajnokságot, igaz, az sem kárpótolna az elveszített Premier League-aranyak miatt. Az a három ezüstérem nagyon frusztrál, csalódást kelt bennem. Mindenképpen magamba kell néznem, valamint a csapatnak is felelősséget kell vállalnia azért, hogy nem lettünk bajnokok.”

„Nem könnyű angol bajnoki címet szerezni, hiszen a Chelsea és a Manchester City mögött tőkeerős befektetők állnak, így az olyan kluboknak, mint a Liverpool, a Tottenham vagy az Arsenal, sokkal nehezebb a feladatuk.”

„Amerikában egyenlőbbek a feltételek, ezáltal kiegyensúlyozottabb a bajnokság. Az MLS színvonala magasabb, mint amit előtte gondoltam. A következő szezonban az lesz a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik