Liverpool: hosszabbítottak az angol válogatott játékossal – hivatalos

2019.08.23. 09:29
null
Alex Oxlade-Chamberlain (balra) 2023-ig hosszabbított a Liverpoollal (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Liverpool labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszabbított a 26 éves középpályással, Alex Oxlade-Chamberlainnel.

 

Alex Oxlade-Chamberlain csütörtökön írta alá új szerződését, amely 2023 júliusáig szól. Az angol válogatott futballista 2017 nyarán 38 millió euróért érkezett az Arsenalból a Liverpoolhoz. Súlyos térdsérülése miatt az elmúlt idényben csupán két Premier League-mérkőzésen szerepelt – 16 hónapot kellett kihagynia. A 26 esztendős játékos éppen a Southampton ellen 2–1-re megnyert hétvégi találkozón tért vissza a kezdőbe.

A labdarúgó a Liverpool hivatalos honlapján szólalt meg a szerződéshosszabbítást követően.

„Miután ki kellett hagynom több mint egy évet, nagyon izgatott vagyok az új szerződés miatt. Úgy érzem, ez egy lehetőség arra, hogy a teljesítményemmel pótoljam az elveszett időt” – mondta Oxlade-Chamberlain.

Legfrissebb hírek

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
32 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
18 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
23 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05