Liverpool: Gerrard távozik, lehet pjanicolni

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2015.01.20. 13:20
null
Pjanic lehet az egyik Gerrard-utód (Fotó: Action Images)
Ismét elröppent öt hónap az életünkből, rögvalósággal szigorított szabadlábon, és ismét elérkezett a futballszurkolók kedvenc-utált periódusa, az átigazolási időszak. Újra jelentkezik topligás transzferrovatunk, amelynek minden előzetes híreszteléssel ellentétben semmi köze nincs ahhoz, hogy magasabb szinteken is felvetődött az újságírók drogtesztje. Hetente jelentkező – őszintén szólva átigazolási pletykákkal megspékelt – rovatunkban ismét az angolokkal kezdjük a táncot.

GÓLERŐS CSATÁRT KERES A LIVERPOOL. MINT MINDIG. ÉS MINDENKI.

Liverpool vörösebbik felén eddig az érkezők – pontosabban az ebben a hónapban még biztosan visszaérkezők – között csupa rutintalan fiatalt találunk, tehát túl sok jó hírről még nem számolhatunk be a Pool-híveknek. Némi készpénz azért állt a házhoz, hiszen sikerült eladni a szintén vendégjátékból visszatért marokkói-holland szélsőt, Usszama Asszaidit, akin még a Liverpool keresett is egy kicsit, hiszen négymillióért vette meg 2012 nyarán a Heerenveentől, most meg hatért vitte el az al-Ahli. Nagy kérdés, visszatér-e még az Emírségekből a topligákba a 26 éves játékos. Nem meglepetés, hogy Suso a Milanhoz igazolt át, erről már korábban is beszámoltunk, de a spanyol fiatal nem bekkeli ki még a tavaszt a tartalékok között, hanem máris elutazhatott Milánóba. A hírek szerint az olaszok 1.3 millió euróval gyorsították meg az ügyet, amellyel szerintünk mindhárom fél maximálisan elégedett lehet. Na, ilyet sem gyakran írunk le rovatunkban…

Beesett némi aláírási pénznek való, csaknem egymillió a Thomas Ince-ügyből is, miután a Blackpool és a Hull City megoldást talált a nyár óta húzódó kérdésben, és a szélső játékjogának 35 százaléka még a Poolé volt.

Úgy tűnik, nem dönti meg a balgasági transzferrekordot a klub a belga csatárígérettel, Divock Origivel, akit még a nyáron vett meg a Lille-től, 12 millióért, és felvetődött, hogy jó pénzért – hat, mások szerint 3.8 millió euróért – most ismét megszerzi saját játékosát, aki kölcsönben az eladót boldogítja. A Luis Suárez elvesztését feldolgozni nem tudó Brendan Rodgers menedzser végül letett erről a csodálatos ügyletről. Bezzeg nálunk! Még az ÁFÁ-t is visszaigényelték volna. Legalább kétszer…

Egyébként olyannyira elégedetlen a nyáron vett csatárok, szélsők teljesítményével a mester, hogy csöppet sem csodálkozunk azon, hogy szóba került Karim Benzema, Gonzalo Higuaín vagy Ezequiel Lavezzi átigazolása. Most ne nyissunk vitát, hogy örülnek vagy bosszankodnak-e a klub hívei azon, hogy Mario Balotelli és Fabio Borini hitet tett maradása mellett. Magyarra fordítva a hűségnyilatkozatokat: nincs olyan kérő, amely kifizetne körülbelül 20, illetve 15 milliót értük, olyan meg pláne nem akad, amely állná jelenlegi bérüket (2.6, illetve 5.6 millió euró).

VÉGY EGY KAPUST! MEG KÉT MÁSIKAT

Kapus viszont kell, erről is nyíltan beszélt Rodgers; a legfőbb kiszemelt, akiről tudunk, az ausztrál Mathew Ryan, az FC Bruges játékosa, akit jelenleg is „megfigyelés alatt tartanak” az Ázsia-kupán. Kissé erősödnie kell még, az nem vitás, de a belga bajnokságban több csodás bravúrral hívta fel magára a figyelmet. Ő inkább nyári zsákmány, viszont még januárban érkezhet a Fiorentinától Neto, egy-kétmillió euróért, hiszen a brazilnak a nyáron kifut a szerződése – csak éppen a válogatott kerettagért érdeklődik a Juventus és az AS Roma is. Megkönnyíti a csábítók dolgát, hogy Neto kijelentette, nem hosszabbít, erre kitették a szűrét a keretből a firenzeiek. Angol lapok szerint Neto szóban megegyezett a torinóiakkal (és évi kétmilliót vihet majd haza reményei szerint), de láttunk mi már karón kapuskesztyűt.

„A Liverpool még mindig nagy név, de nehéz topjátékosokat igazolni. Sokaknak a pénz és a játéklehetőség számít, ez a legegyszerűbb eset, ilyen a modern futball. Előfordul, hogy engednek igényeikből a kiszemeltek, mert érzik, valami nagy dolognak lehetnek a részesei. Vannak, akik inkább Spanyolországot választják, mások Londont. Akadnak szerencsére rendkívüli játékosok, akik szívesen csatlakoznak hozzánk, ám olyanok is, akiket állandóan hírbe hoznak a Liverpoollal. Általában csak az ügynökeik próbálnak kiharcolni egy átigazolást vagy új szerződést” – adott betekintést a közvetlenül a topgárdák alatt lévő szupercsapatok vételi nehézségeibe Rodgers.

KÖSZ, BOSMAN!

Igazsága vagyon Rodgersnek: a West Bromwich például némi gondolkodás után 29 millió eurót kér az ebben az idényben kilenc bajnoki gólt jegyző Saido Berahinóért (igaz, Origi meg három találatnál jár a Lille-ben), Xherdan Shaqiriért meg hiába adtak volna húszmilliót a Bayernnek a liverpooliak, a svájci támadó inkább az Intert választotta. Talán több sikerrel járnak az Aston Villa játékosával, Fabian Delph-fel: a háromszoros válogatott középső középpályásnak a nyáron lejár a szerződése, és a birminghamiek hiába marasztalták évi négymilliós fizetésért, a 25 éves labdarúgó nemet mondott. De nehogy Steven Gerrard örökösét lássa valaki Delph-ben, aki ebben a szezonban eddigi 12 bajnokiján nulla kanadai ponttal áll. Felkészül még hasonló cipőjében (de hat gólpasszal): James Milner.

GERRARD ODA, DE SEMMI PÁNIK! PJANIC?

Sokan kapnak lábrázást, ha különféle pletykákat olvasnak kedvesükről, azaz kedvenc futballcsapatukról, de az ilyesmire kíváncsiak kedvéért röviden összefoglaljuk, kik kerültek szóba csak az elmúlt öt napban, mint Rodgers-célpontok: Jevhen Konopljanka (szélső, Dnyipro), Teddy Bishop (középpályás, Ipswich Town), Lewis Cook (középpályás, Leeds United), Danny Ings (csatár, Burnley), Alexandre Lacazette (támadó, Lyon), Radamel Falcao (átmenetileg besült gólvető, Manchester United/AS Monaco), Mauro Icardi (lelkes Antonio Cassano-utód, Inter), az új Borini, Mattia Destro (AS Roma), Kevin Gameiro (Sevilla), Alexandre Song (a West Ham Unitedben szerepel kölcsönben, de játékjoga a Barcelonáé), Daniel Alves (szintén Barca), Alexandru Maxim (támadó középpályás, VfB Stuttgart) és Miralem Pjanic (kreatív középső és jobb oldali középpályás, AS Roma).

Utóbbi megvétele nem is olyan rossz ötlet, ha a nagy Gerrard fájóan közeli búcsújára gondolunk…

„... NÉHA-NÉHA VETTEK FEL, DE AZ IGAZI NEM JÖTT EL”

A hét egyik embere szerintünk JERMAIN DEFOE, a Sunderland 32 éves csatára, aki mindig picivel halványabban játszik, mint tavaly, és mindig pont jövőre fog befutni. A Charlton neveltje még a kilencvenes évek végén röffentette be karrierjét, a West Hamtől a Tottenham már 10.5 millióért vette meg, majd valamivel kevesebbért eladta a Portsmouth-nak, aztán 16.4 millióért vehette később vissza, mert ott egy év alatt 17 gólt vágott. Londonban meg majdnem minden harmadik mérkőzésén betalált, ami egyáltalán nem rossz arány, ezért járhatta meg a válogatottal a 2010-es világbajnokságot és az azt követő kontinenstornát. Tavaly télen ezért is adott érte 7.4 milliót a Toronto, neki meg heti 108 ezer eurós fizetést, de most elcserélték a kanadaiak az amerikaiak örök ígéretére, Jozy Altidore-ra. Az 55-szörös angol válogatott Defoe három és fél éves szerződést kötött a Sunderlanddel, és még jó négymilliót is fizettek érte az angolok a csere mellett egyes lapok szerint. A „Kövér macska” aláírt a „Fekete macskákhoz” – kommentálta kedvesen az angol sajtó az eseményt. Csak a hosszú távú megállapodás miatt nem mondjuk, hogy utolsó esélyt kapott a csatár. Szerintünk tavasszal nem fog menni neki. Na, de majd a következő bajnokságban!

Defoe egyébként kisebbfajta csodát művelt néhány egykori tanulótársával: a Senrab nevű iskolai klubban együtt játszott anno Ashley Cole-lal, a villás Jlloyd Samuellel, John Terryvel és Ledley Kinggel!

A múlt hét másik nagy nyertese a fentebb már megénekelt JOZY ALTIDORE. „A haiti származású (szülei még ott is látták meg a napvilágot) Altidore üstökösként tűnt fel az amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokság, az MLS egén, lett a bajnokság legfiatalabb gólszerzője, és a válogatottban is megismételte ezt a bravúrt. Ezek után nem csoda, hogy ő tartja az MLS átigazolási rekordját is” – méltattuk őt a 2010-es világbajnokság előtt. A NY Red Bullsnak a Villarreal 6.5, annak az Alkmaar 1.5, a hollandoknak a Sunderland 10 milliót fizetett. Igazából csak az AZ-ben ment Altinak, de ott nagyon, talán ezért hívta haza a Toronto, és ad neki évi 6.5-7.8 millió eurónyi bért.

Ebben az anyagias világban nagyon nem éri meg nem csodagyereknek lenni…

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 TELE
ARSENAL
Érkezett: Kristoffer Olsson (kölcsönből vissza, FC Midtjylland), Francis Coquelin (kv., Charlton Athletic), Benik Afobe (kv., Milton Keynes Dons), Krystian Bielik (Legia Warszava, 3 110 000)
Távozott: Kristoffer Olsson (FC Midtjylland, 1 000 000 euró), Lukas Podolski (kölcsönbe, Inter, 600.000), Matt Macey (k., Accrington Stanley), Benik Afobe (Wolverhampton Wanderers, 1 800 000), Yaya Sanogo (k., Crystal Palace)
ASTON VILLA
Érkezett: Janoi Donacien (kv., Tranmere Rovers), Daniel Johnson (kv., Oldham Athletic), Jordan Graham (kv., Wolverhampton Wanderers), Gary Gardner (kv., Brighton), Darren Bent (kv., Brighton), Carles Gil (Aston Villa, 4 200 000)
Távozott: Darren Bent (k., Derby County), Jordan Graham (Wolverhampton Wanderers), Gary Gardner (k., Nottingham Forest)
BURNLEY
Érkezett: Alex Cisak (kv., York City), Tom Anderson (kv., Carlisle United)
Távozott: Nathaniel Chalobah (kv., Chelsea)
CHELSEA
Érkezett: Tomás Kalas (kv., 1. FC Köln), Fernando Torres (kv., Milan), Nathaniel Chalobah (kv., Burnley), Ulises Dávila (kv., Tenerife), Jamal Blackman (kv., Middlesbrough)
Távozott: Fernando Torres (Milan, 3 000 000), John Swift (kölcsönbe, Swindon Town), Alex Kiwomya (k., Barnsley), Mark Schwarzer (Leicester City, ingyen), Todd Kane (k., Nottingham Forest), Lewis Baker (k., Sheffield Wednesday), Tomás Kalas (k., Middlesbrough), Ulises Dávila (k., Vitória Setúbal)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Glenn Murray (kv., Reading), Jerome Binnom-Williams (kv., Southend United), Jonathan Williams (kv., Ipswich Town), Adlene Guédiura (kv., Watford), Sullay Kaikai (kv., Cambridge United), Stuart O'Keefe (kv., Blackpool), Jack Hunt (kv., Nottingham Forest), Owen Garvan (kv., Bolton Wanderers), Ryan Inniss (kv., Yeovil Town), Patrick McCarthy (kv., Sheffield United), Lewis Price (kv., Crawley Town), Jamie Harney (kv., Colchester United), Yaya Sanogo (k., Arsenal), Kwesi Appiah (kv., Cambridge United)
Távozott: Kevin Doyle (kv., Wolverhampton Wanderers), Jake Gray (k., Cheltenham Town), Alex Wynter (Colchester United)
EVERTON
Érkezett: John Lundstram (kv., Blackpool), Matthew Kennedy (kv., Hibernian), Hallam Hope (kv., Bury)
Távozott: Hallam Hope (Bury), Ben McLaughlin (k., Telford United), John Lundstram (k., Leyton Orient)
HULL CITY
Érkezett: Joe Dudgeon (kv., Barnsley), Calaum Jahraldo-Martin (kv., Tranmere Rovers), Will Aimson (kv., Tranmere Rovers), Maynor Figueroa (kv., Wigan Athletic), Tom Ince (kv., Nottingham Forest)
Távozott: Hatem Ben Arfa (kv., Newcastle United)
LEICESTER CITY
Érkezett: Mark Schwarzer (Chelsea, i.), Tom Lawrence (kv., Rotherham United), Michael Cain (kv., Walsall), Andrej Kramaric (HNK Rijeka, 9 000 000)
Távozott: Nick Powell (kv., Manchester United), Jack Barmby (k., Rotherham United), Tom Hopper (k., Scunthorpe United), Callum Elder (k., Mansfield Town), Adam Smith (k., Mansfield Town), Adam Dawson (k., Bristol Rovers)
LIVERPOOL
Érkezett: Jordon Ibe (kv., Derby County)
Távozott: Lloyd Jones (k., Cheltenham Town), Kevin Stewart (k., Cheltenham Town), Jack Dunn (k., Cheltenham Town), Suso (Milan, 1 300 000), Connor Randall (Shrewsbury Town, k.), Usszama Asszaidi (al-Ahli, 6 000 000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Ellis Plummer (kv., St. Mirren), Adam Drury (kv., St. Mirren), Devante Cole (kv., Barnsley), Kelechi Iheanacho (kv., Columbus Crew), Albert Rusnák (kv., Cambuur-Leeuwarden), Wilfried Bony (Swansea City, 32 300 000)
Távozott: Albert Rusnák (Groningen, 550.000), Matija Nasztasics (k., Schalke)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Nick Powell (kv., Leicester City), Víctor Valdés (egyesület nélküli), Reece James (kv., Rotherham United), Michael Keane (kv., Burnley), Sam Johnstone (kv., Doncaster Rovers)

Távozott: Ben Pearson (k.., Barnsley), Sam Johnstone (k., Preston North End), Michael Keane (Burnley, 2 560 000)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Hatem Ben Arfa (kv., Hull City), Adam Campbell (kv., Hartlepool United)
Távozott: Hatem Ben Arfa (Nice, i.), Adam Campbell (k., Gateshead), Callum Roberts (k., Gateshead)
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Mauro Zárate (k., West Ham United), Jamie Sendles-White (kv., Mansfield Town), Michael Harriman (kv., Luton Town), Frankie Sutherland (kv., Wimbledon), Joe Lumley (kv., Morecambe), Cole Kpekawa (kv., Colchester United), Michael Harriman (kv., Luton Town), Michael Petrasso (kv., Notts County)
Távozott: Josh Laurent (Brentford)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Eljero Elia (k., Werder Bremen), Jake Sinclair (kv., Hibernian)
Távozott:
STOKE CITY
Érkezett: Philipp Wollscheid (k., Bayer Leverkusen), Jamie Ness (kv., Crewe Alexandra), Adam Thomas (kv., Macclesfield Town), Alex Grant (kv., Macclesfield Town), Maurice Edu (kv., Philadelphia Union), Brek Shea (kv., Birmingham City)
Távozott: Brek Shea (Orlando City), Ryan Shotton (Derby County), George Waring (k., Barnsley), Tomi Adeloye (k., Macclesfield Town), Maurice Edu (Philadelphia Union)
SUNDERLAND
Érkezett: Danny Graham (kv., Wolverhampton Wanderers), Jermain Defoe (Toronto FC)
Távozott: Scott Harrison (k., Hartlepool United), Connor Oliver (k., Blackpool), David Ferguson (k., Blackpool), Jozy Altidore (Toronto FC)
SWANSEA CITY
Érkezett: Nélson Oliveira (k., Benfica), Matt Grime (Exeter City, 2 400 000), Daniel Alfei (kv., Northampton Town), Alex Bray (kv., Plymouth Argyle), Curtis Obeng (kv., Newport County)
Távozott: Alan Tate (k., Crewe Alexandra), Rory Donnelly (k., Tranmere Rovers), Wilfried Bony (Manchester City, 32 300 000)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Jordan Archer (kv., Northampton Town), Grant Ward (kv., Chicago Fire), DeAndre Yedlin (kv., Seattle Sounders), Milos Veljkovics (kv., Middlesbrough)
Távozott: Grant Hall (k., Blackpool)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Donervon Daniels (kv., Blackpool), Wes Atkinson (kv., Cambridge United), Kemar Roofe (kv., Colchester United), Reiss Greenidge (kv., Port Vale), Jack Rose (kv., Accrington Stanley)
Távozott:
WEST HAM UNITED
Érkezett: Doneil Henry (Apollon Limassol, 1 900 000), Ravel Morrison (kv., Cardiff City), Diego Poyet (kv., Huddersfield Town), Jamie Harney (kv., Colchester United), Sean Maguire (kv., Accrington Stanley)

Távozott: Mauro Zárate (k., Queens Park), Ricardo Vaz Te (Akhisarspor, i.), Nathan Mavila (k., Wealdstone FC), Paul McCallum (k., Portsmouth)

vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva hétfő este

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik