Liverpool: Gerrard elárulta, mi áll a távozása hátterében

Vágólapra másolva!
2015.05.13. 18:22
null
Steven Gerrard győzelemmel köszönne el az Anfieldtől. (Fotó: Bleacher Report)
Steven Gerrard, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool középpályása utoljára lép pályára az Anfielden a Crystal Palace elleni szombati bajnokin, mivel a következő szezontól a Los Angeles Galaxyt erősíti. A Mersey-partiak csapatkapitánya most elmondta, hogy mi áll a váltás hátterében.

„Ha csereként állok be, akkor már nem lelkesedem annyira – mondta Steven Gerrard a hétvégi mérkőzés előtt. – Hétfő reggel elkezdem az edzéseket, és a szombati mérkőzést várom, hogy csodás emberek, jó barátok oldalán mehessek csatába – ez hajt igazán. Mikor a menedzser behív az irodájába, hogy elmondja, változások lesznek, és kevesebb szerep hárul rád, akkor viszont döntened kell. Nem önző dolog ez, csereként beállni egyszerűen nem ugyanolyan érzés. Sok minden változott ebben az idényben.”

Gerrard elismerte, hogy nehéz lesz uralnia az érzéseit, és reméli, győzelemmel köszönhet el az Anfieldtől.

„A hétvégén én leszek a figyelem középpontjában, amit annyira nem szeretek, de remélhetőleg jó teljesítménnyel köszönhetem meg a szurkolóknak a támogatást, és győzelemmel ünnepelhetjük a búcsút – folytatta Gerrard. – Nehéz nap lesz, de megpróbálom élvezni. Rendkívül érzelmes nap lesz a számomra, illetve a család és a barátok számára is, akik végigkísértek karrierem során. A szurkolóknak is, akik sok-sok éven át követtek figyelemmel a pályán. Nemcsak azoknak, akik a stadionban lesznek, hanem a többi rajongónak is világszerte.”

„Mindenki a hétvégi búcsúról beszél, de én csak a hátralévő meccsekre és az edzésekre koncentrálok. Lesz idő az érzelmekre, miután véget értek a mérkőzések, de nem nagyon szeretném szemtől szemben hallgatni az érzelmes szurkolókat, mert attól tartok, hogy nem bírom majd, és én is elérzékenyülök.”

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Május 16., szombat
13.45:Southampton–Aston Villa (Tv:DIGI Sport1)
16.00:Burnley–Stoke City
16.00:QPR–Newcastle United
16.00:Sunderland–Leicester City
16.00:Tottenham Hotspur–Hull City
16.00:West Ham United–Everton
18.30:Liverpool–Crystal Palace (Tv:DIGI Sport2)

Május 17., vasárnap
14.30:Swansea City–Manchester City (Tv:DIGI Sport1)
17.00:Manchester United–Arsenal (Tv:DIGI Sport1)

Május 18., hétfő
21.00: West Bromwich Albion–Chelsea (Tv: DIGI Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik