T. I. 2019.08.16 12:27 Frissítve: 2019.08.17 01:23

Liverpool: egyre nagyobb a kapusgond, Adrián is megsérült

Kétséges a Liverpool-kapus, Adrián játéka a Southampton ellen, miután a pályára futó egyik szurkoló miatt megsérült a bokája még Isztambulban, az európai (UEFA-) Szuperkupa-győzelmet követő ünneplés alatt – árulta el a csapat menedzsere, Jürgen Klopp. Az első számú kapus, Alisson az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójában szintén megsérült, ő négy-hat hétig lesz harcképtelen.

Adrián az európai Szuperkupa-győzelem ünneplése közben sérült meg (Fotó: AFP)

 

A Liverpool által alig két héttel ezelőtt szerződtetett, Alisson sérülését követően kezdő kapussá előlépett Adrián szerda óta könnyített edzéseket végzett és egyáltalán nem biztos, hogy ott lehet a Southampton elleni bajnokin – árulta el Jürgen Klopp. 

A spanyol kapus bokája még Isztambulban sérült meg, ám nem a Chelsea ellen tizenegyesekkel megnyert Szuperkupa-mérkőzésen, hanem az azt követő ünneplés alatt – méghozzá Klopp beszámolója szerint a pályára futó egyik szurkoló miatt! 

AZ ESET VIDEÓN



A 32 éves kapus Törökországban a Liverpool hősévé vált, mivel a tizenegyespárbajban az utolsóként érkező Chelsea-játékos, Tammy Abraham kísérletét védeni tudta, így a BL-győztes 5–4-re megnyerte a szétlövést. 

Kérdés, ha Adrián valóban nem tudja vállalni a játékot, ki állhat a Liverpool kapujába szombaton. Isztambulban két cserekapus, a saját nevelésű, 20 éves ír, Caoimhin Kelleher, valamint az Alisson sérülése után szerződtetett, négy nappal ezelőtt még klub nélküli veterán, Andy Lonergan ült a kispadon. A Premier League-ben még soha, egyikük sem lépett pályára.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
16.00: Southampton–Liverpool FC
További szombati mérkőzések
13.30: 
Arsenal–Burnley (Tv: Digi Sport1)    
16.00: Aston Villa–AFC Bournemouth
16.00: Brighton & Hove Albion–West Ham United
16.00: Everton–Watford
16.00: Norwich City–Newcastle United
18.30: Manchester City–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport1)
2020.04.01 11:32:45

Angol labdarúgás TOKICS MÁTÉ

Jöjjenek azok a játékosok, akikről előbb ugrik be egy szurkolói dal, mint pályafutása legszebb pillanata.

2020.04.01 19:36:36

Angol labdarúgás BORBÉLY LÁSZLÓ

„Ő Európa legjobb középpályása. A százból az az egy, akinek egy ilyen megoldás az eszébe jut.”

2020.03.27 18:11:08

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

Hatodik elveszített döntője után a legfontosabb európai klubtrófeát elnyerte csapatával a német edző.

2020.03.23 21:49:10

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A katalán edző mindent vagy semmit játszik, de a BL-serleg nélkül is a mennybe megy. Sorozatkritika.

2020.03.25 12:26:57

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

A sztoriból épp csak a boldog végkifejlet hiányzik: Paddy Galligan épp azon a nyáron kapott szívrohamot, mikor a legendás stadion bezárt.