Liverpool: brazil válogatott játékos érkezett – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.05.28. 22:11
null
Fabinho aláírt a Liverpoolhoz (Fotó: liverpoolfc.com)
A Liverpool labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a négyszeres brazil válogatott középpályást, Fabinhót.

 

A Liverpool hivatalos közleményben számolt be róla, hogy a Fabinho sikeresen átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, valamint a szerződését is aláírta – a csapathoz azonban csak július elsején csatlakozik.

Arról hivatalos információ nincs, hogy hány évre szóló szerződést kötött a négyszeres brazil válogatott játékos a „vörösökkel”, a liverpooliak csak annyit jelentettek be, hogy a 24 éves védekező középpályás – aki a védelem jobb oldalán is bevethető – hosszú távra kötelezte el magát.

„Nagyon izgatott vagyok – idézi Fabinhót a liverpooli klubhonlap. – Ez valami olyasmi, amit mindig is akartam, ez egy óriási klub. Igyekszem megalkotni a saját történetem a csapatnál, remélem, képesek leszünk trófeákat nyerni. Megpróbálok tanulni és fejlődni, valamint bekerülni a Liverpool történelmébe.”

A Guardion beszámolója szerint a Liverpool 40 millió fontot fizet a Monacónak Fabinhóért, akinek a a minden bizonnyal távozó Emre Can pótlása lesz a legfőbb feladata.

Fabinho az AS Monaco színeiben, öt szezon alatt 225 mérkőzésen lépett pályára és 29 gólt szerzett.

Liverpool FC on Twitter

Welcome to #LFC, Fabinho. https://t.co/Xd7ylCfnqJ https://t.co/nYbV243DY5



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik