Liverpool: Bogdánnak szól? – visszahívták a kölcsönkapust

2016.01.11. 07:40
null
Danny Ward elszántáságra felfigyelt Jürgen Klopp – az Arsenal ellen debütál? (Fotó: AFP)
Brit lapinformációk szerint a Liverpool labdarúgócsapata visszahívta kölcsönadott kapusát, Danny Wardot a skót Aberdeentől.

 

Az aberdeeni Press and Journal című lap arról számol be, hogy jelentős csapás érte a helyi csapatot azzal, hogy a Pool visszarendelte 22 éves, walesi utánpótlás-válogatott kapuvédőjét, hiszen remek szezont fut a helyi csapatban, és érkezése óta gyakorlatilag kiszoríthatatlan volt az együttesből, összesen 29 mérkőzésen őrizte a The Dons kapuját, a rutinos Scott Brown sem nagyon jutott szóhoz mögötte.

A skót újság és más brit lapok is kiemelik, Jürgen Klopp döntése azzal van összefüggésben, hogy a Liverpool kapusai az elvárt szint alatt teljesítenek, és természetesen kiemelik Bogdán Ádám elmúlt két pályára lépése alkalmával elkövetett hibáit.

Elképzelhető az is, hogy Ward rögvest a kezdőcsapatban találja magát, ugyanis a „vörösök” első számú kapusa, Simon Mignolet meg nem erősített hírek szerint ismét sérüléssel bajlódik, ezért nem tudja vállalni az Arsenal elleni szerdai bajnokit.

Ward korábban egy nyilatkozatban elmondta, célja, hogy a Liverpool első számú kapusa legyen, ezért az egyik bajnoki szünetet arra használta ki, hogy megismerkedjen Klopp-pal és a német menedzser módszereivel.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58