Liverpool: Bogdán és Mignolet aggódhat, megegyeztek a kapussal?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.17. 14:37
Egybehangzó német lapértesülések szerint megszületett az egyezség, a Liverpool hamarosan bejelentheti egy kapus érkezését – ezzel Simon Mignolet és Bogdán Ádám is bajba kerülhet.

Belelendült a Liverpool, pedig még ki sem nyitott az átigazolási piac Európában. Februárban már hivatalosan bejelentette, hogy megszerezte a Schalke védőjét, Joël Matipot, valamint a napokban felröppent a pletyka, hogy már csak az aláírás hiányzik, hamarosan érkezhet a lengyel tehetség, Piotr Zielinski is.megszerezte a Schalke védőjét, Joël Matipot, valamint a napokban felröppent a pletyka, hogy már csak az aláírás hiányzik, hamarosan érkezhet a lengyel tehetség, Piotr Zielinski is.

A Kicker beszámolója szerint a kapusposztra is megvan a nagy érkező, Jürgen Klopp egyik kedvence, Loris Karius is aláír hamarosan.

A Mainz 22 esztendős kapusán már a dortmundi időszakában megakadt a német mester szeme, akkoriban azonban nem tudta elcsábítani a piros-fehérektől a játékost, ám most, a Liverpool mestereként úgy tűnik, sikerrel járhat.

A német kapus szerződése 2018 nyarán jár le Mainzban, piaci értékét a transfermarkt.de 7 millió euróra teszi, ám a kivásárlási ára a németek szerint 10 millió euró, amit mosolyogva ki tudna fizetni a Pool.

Ráadásul Kariusnak nem is lenne ismeretlen Anglia, 2009 és 2011 közt a Manchester City utánpótláscsapatában szerepelt.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26

A Stuttgart idegenben ütötte ki a Bayer Leverkusent

Német labdarúgás
2026.01.10. 20:40

Schäferék kétgólos hátrányból mentettek pontot a ligautolsó ellen

Német labdarúgás
2026.01.10. 17:37
Ezek is érdekelhetik