Liverpool: Allen ügyében tárgyalnak, Carrollében még nem

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 11:24
A Liverpool új menedzsere, Brendan Rodgers megerősítette, hogy tárgyalásokban áll egykori egyesületével, a Swansea-vel a középpályás Joe Allen leigazolása ügyében – sajtóhírek szerint már 13 millió eurónál járnak az alkudozásban a felek.

A Swansea ugyanakkor ellenérzésének is hangot adott, mert a Liverpool vezetősége megígérte, hogy volt menedzserük egy évig nem visz magával senkit sem egykori klubjától – a helyzet hasonlít Roy Hodgson esetére, akivel pár éve ugyanígy jártak a „vörösök".

Rodgers szerint viszont remek a kapcsolata ex-elnökével, Huw Jenkinsszel, majd egy másik ügyben is hallatta hangját, mondván: Andy Carroll eladásáról ő dönt, nem más, és mivel még nem ismeri őt, ad neki egy kis időt a bizonyításra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik