Liverpool: Alisson szombaton visszatérhet a csapatba

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.10.05. 07:06
null
Alisson szombat délután két hónapos kényszerpihenőt követően visszatérhet a Liverpool kezdőcsapatába (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp szerint előfordulhat, hogy már szombaton, a Leicester City elleni bajnokin visszatér a csapatba Alisson. A brazil kapus még az augusztus 9-i Premier League-nyitányon sérült meg, azóta ezen a héten edzett először a csapattal.

„Alisson csütörtökön edzett először a csapattal a sérülése óta. Aki látta már, hogy edzenek a kapusok, tudja, gyakran sokkal intenzívebb a gyakorlásuk, mint egy-egy mérkőzés. Kifejezetten jól mozgott – mondta Klopp. – Meglátjuk, játszik-e, még néhány emberrel egyeztetnem kell erről, mielőtt meghozzuk a döntést.”

Az előző idényben Bajnokok Ligáját és Copa Américát nyerő Alisson sokak szerint a világ jelenlegi legjobb kapusa, s bár Adrián is jól helytállt a Pool kapujában, jelentős erősítés lenne Alisson visszatérése.

A Leicester City elleni mérkőzést az NSO 16 órától élő szöveges tudósítással kíséri.

PREMIER LEAGUE, 8. FORDULÓ
Szombat
13.30:
Brighton–Tottenham (Tv: Spíler1)
16.00: Burnley–Everton
16.00: Liverpool–Leicester City (Tv: Digi Sport1) élőben az NSO-n!
16.00: Norwich–Aston Villa
16.00: Watford–Sheffield United
18.30: West Ham United–Crystal Palace (Tv: Digi Sport1)
Vasárnap
15.00: Arsenal–Bournemouth
15.00: Manchester City–Wolverhampton
15.00: Southampton–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
17.30: Newcastle United–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 7 7 18–5 +13 21
2. Manchester City 7 5 1 1 27–7 +20 16
3. Leicester City 7 4 2 1 13–5 +8 14
4. Arsenal 7 3 3 1 12–11 +1 12
5. West Ham 7 3 3 1 10–9 +1 12
6. Tottenham 7 3 2 2 14–9 +5 11
7. Chelsea 7 3 2 2 14–13 +1 11
8. Bournemouth 7 3 2 2 13–12 +1 11
9. Crystal Palace 7 3 2 2 6–7 –1 11
10. Manchester United 7 2 3 2 9–7 +2 9
11. Burnley 7 2 3 2 10–9 +1 9
12. Sheffield United 7 2 2 3 7–7 0 8
13. Wolverhampton 7 1 4 2 9–11 –2 7
14. Southampton 7 2 1 4 7–11 –4 7
15. Everton 7 2 1 4 6–12 –6 7
16. Brighton & Hove Albion 7 1 3 3 5–10 –5 6
17. Norwich City 7 2 5 9–16 –7 6
18. Aston Villa 7 1 2 4 8–11 –3 5
19. Newcastle 7 1 2 4 4–13 –9 5
20. Watford 7 2 5 4–20 –16 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik