- Utolsó módosítás:
- 2012-01-14 02:45:37
Halmosi Péter nélkül szenvedett vereséget hazai pályán a Hull City a Birmingham Citytől
Látványos Arsenal-győzelem a Wigan ellen
Könnyed játékkal magabiztos győzelmet aratott az Arsenal a Premier League 6. fordulójában a Wigan ellen. Arsene Wenger együttesében a nyáron igazolt Thomas Vermaelen duplázott, a csapat végül 4–0-ra nyert. Halmosi Péter nélkül szenvedett vereséget hazai pályán a Hull City a Birmingham Citytől.
![]() |
| Eduardo örül a góljának (Fotó: Reuters) |
Az Arsenal a Wigant fogadta a Premier League 6. fordulójában, s ezúttal nem okozott különösebb gondot Arsene Wenger együttesének a három pont megszerzése.
Thomas Vermaelen szerzett vezetést az Arsenalnak az első félidő közepén. A belga hátvéd egy jobb oldali szögletet követően a legjobb ütemben érkezett a kapu elé, s befejelte a londoniak első gólját.
A 42. percben Van Persie duplázhatta volna meg az Arsenal előnyét, de egy szép akció végén nem tudta elrúgni a labdát a Wigan kapusa, Chris Kirkland mellett. Ez sikerült két perccel később a hollandnak, aki azonban tiszta helyzetből, fordulásból még a kaput sem találta el.
Ami nem ment egy vérbeli csatárnak, az ment a középhátvédnek. A nyáron igazolt Vermaelen ballal védhetetlen bombát eresztett Kirkland kapujának jobb felsőjébe.
Az 59. percben pedig végleg eldőlt a három pont sorsa, amikor is Eduardo reagált a legjobb időben a 16-oson belül, s egy kipattanót követően a hosszú alsóba lőtt. Az eset krónikájához tartozik, hogy a kapu előtt Emmanuel Eboué hozzáért a labdához, de a nagyobb angol sportoldalak egyelőre még a horvát támadónak adják a gólt.
Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a rendes játékidő hosszabbításában Cesc Fabregas közelről Kirkland lábai között pörgette a labdát a vendégkapuba, kialakítva ezzel a 4–0-s végeredményt.
Halmosi Péter a kispadról nézte végig, hogy csapata, a Hull City hazai pályán szenved vereséget a Birmingham Citytől.
| 6. FORDULÓ |
| Arsenal–Wigan Athletic 4–0 (Vermaelen 25., 49. Eduardo 59., Fabregas 90.) |
| Aston Villa–Portsmouth 2–0 (J. Milner 34. – tizenegyesből, Agbonlahor 43.) |
| Bolton Wanderers–Stoke City 1–1 (M. Taylor 89. – tizenegyesből, ill. Kitson 53.) |
| Hull City–Birmingham City 0–1 (O’Connor 75.) |
| 1. Chelsea | 5 | 5 | – | – | 12–3 | +9 | 15 |
| 2. Manchester United | 5 | 4 | – | 1 | 11–3 | +8 | 12 |
| 3. Manchester City | 4 | 4 | – | – | 8–2 | +6 | 12 |
| 4. Tottenham | 5 | 4 | – | 1 | 12–7 | +5 | 12 |
| 5. Aston Villa | 5 | 4 | – | 1 | 8–3 | +5 | 12 |
| 6. Arsenal | 5 | 3 | – | 2 | 17–8 | +9 | 9 |
| 7. Liverpool | 5 | 3 | – | 2 | 13–7 | +6 | 9 |
| 8. Sunderland | 6 | 3 | – | 3 | 9–9 | 0 | 9 |
| 9. Burnley | 6 | 3 | – | 3 | 5–10 | –5 | 9 |
| 10. Stoke City | 6 | 2 | 2 | 2 | 5–7 | –2 | 8 |
| 11. Birmingham | 6 | 2 | 1 | 3 | 3–4 | –1 | 7 |
| 12. Fulham | 4 | 2 | – | 2 | 3–5 | –2 | 6 |
| 13. Wigan | 6 | 2 | – | 4 | 4–12 | –8 | 6 |
| 14. West Ham | 4 | 1 | 1 | 2 | 3–3 | 0 | 4 |
| 15. Blackburn | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
| 16. Bolton | 5 | 1 | 1 | 3 | 6–8 | –2 | 4 |
| 17. Wolverhampton | 5 | 1 | 1 | 3 | 3–7 | –4 | 4 |
| 18. Hull City | 6 | 1 | 1 | 4 | 5–13 | –8 | 4 |
| 19. Everton | 4 | 1 | – | 3 | 4–10 | –6 | 3 |
| 20. Portsmouth | 6 | – | – | 6 | 3–12 | –9 | 0 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






