„Természetesen lemondanék a fizetésemről – de Matt Hancock és a Premier League annyira rossz úton jár” – nagyjából így fordítható a címe Wayne Rooney vasárnapi írásának, amely a Sunday Timesban futó állandó rovatában jelent meg.
A fizetéscsökkentést szorgalmazó egészségügyi minisztert és a PL-t egyaránt kárhoztató rutinos labdarúgó rögtön a közepébe vágva leszögezi: megértő lenne és minden tőle telhetőt megtenne, ha a Derby County kérne tőle valamit a klub megmentése érdekében, sőt ha a kormány azt kívánná, büszkén állná a nővérek fizetését vagy venne lélegeztetőgépet – csak éppen tudni szeretné, hová, kihez kerül a pénze.
„Miért lettek hirtelen bűnbakok a futballisták?” – teszi fel a kérdést Rooney, aki szerint a Premier League nemcsak a kollektív bércsökkentés tervével, hanem a téma nyilvánosság elé vitelével is hibát követett el.
„Ahogyan az ajánlatuk bejelentését tálalták, azzal rátolták a felelősséget a játékosokra, és véleményem szerint olyan helyzetet idéztek elő, amelyikből nem lehet jól kijönni – fogalmaz Rooney. – Mert ha a futballisták erre azt mondják, hogy ebbe nem tudunk, vagy nem akarunk beleegyezni, akkor hiába érvelnek a pénzügyi összeomlás elkerülésének szándékával, az ügy úgy lesz tálalva, hogy a »Gazdag játékosok visszautasították a fizetéscsökkentést«. Ez már csak azért is furcsa számomra, mert minden más döntés zárt ajtók mögött születik meg, ezt pedig most valamiért nyilvánosságra kellett hozni. Miért? Olyan érzésem van, mintha a futballisták hibáztatása lenne a cél, mintha sarokba akarnák őket szorítani, hogy ne legyen más választásuk, mint állni a cehhet az elmaradt haszonért."
Az angol válogatott gólrekordere szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a futballisták is készek részt vállalni a rendkívüli helyzet miatti terhekből, de ennek a módját körültekintően ki kell dolgozni.
„Szégyen, ami az utóbbi napokban ez ügyben történt. Rendben, a futballisták sok pénzt keresnek, és van miről lemondaniuk. De ezt esetről esetre megvizsgálva kellene megvalósítani. Minden klubnak le kellene ülnie a játékosaival, és elmagyarázni nekik, hogy milyen megtakarítások szükségesek a túléléshez. A játékosok elfogadnák ezt. Az egyik azt mondaná, fel tudok ajánlani harminc százalékot, a másik azt, hogy én csak ötöt. Nekem személy szerint semmi problémám sem lenne azzal, ha nem lennének egyformák a terhek, és valakinek többet kellene fizetnie. Nem hinném, hogy ebből probléma adódna az öltözőben. Akárhonnan is nézzük, könnyű célpontok vagyunk. Eleve a fizetésünk fele elmegy adóra, az a pénz a kormányhoz kerül, azon keresztül pedig eljut az egészségügyhöz.”
Rooney hozzáteszi: tudja, hogy véleménye kifejtéséért kap majd hideget-meleget, de ez sem tántoríthatta el attól, hogy kiálljon a célkeresztbe állított futballisták nevében.
Nincs ezzel egyedül: a korábbi válogatott futballistából lett elemző, Gary Lineker a BBC One egyik műsorában, a The Andrew Marr Show-ban szintén szóvá tette a játékosok szerinte igazságtalan kipécézését, holott ő közülük többekkel is beszélt, akik nagyon, de nagyon szeretnének segíteni.
„Miért nem szólítják fel nyilvánosan a terhek viselésére az összes gazdag embert, miért csak a futballistákat szemelték ki? Nem nagyon hallom, hogy a bankárok, a vállalatvezetők, a milliárdosok is meg lettek volna szólítva hasonlóképpen. Ők talán részt vállalnak a terhekből? Őket talán felkérték arra, hogy részt vállaljanak? Nem tudjuk. A probléma a hogyan-nal van. Nyilvánvaló, a helyzet kesze-kusza, és most időre van szükség. Ugyanakkor az emberek hajlamosak magas lóról osztani az észt, ha ítélkezni lehet futballisták felett, holott közülük nagyon sokan rengeteg nagyszerű dologgal járulnak hozzá a közös jóhoz, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz. A labdarúgók sok felajánlást tesznek, társadalmi szerepvállalásaik jelentősek, szép csendben most is megteszik a magukét, és tudomásom szerint a napokban, a következő héten fontos bejelentés lesz erről.”
