Koronavírus: Mourinho önkéntesként időseknek „futárkodott″

2020.03.24. 13:10
A Tottenham Hotspur menedzsere, José Mourinho önkéntesként egy olyan segélyszervezetnél nyújtott segítséget hétfőn, amely a koronavírus-járvány miatt otthonukból kimozdulni nem tudó időseknek szállít ételcsomagot. A portugál szakember ezzel is szeretné felhívni a figyelmet az idős korosztály veszélyeztetettségére.

 

Mourinho az Age UK és a Love Your Doorstep nevű segélyszervezetek londoni munkacsoportjánál segédkezett, és az akció lényege, hogy az idős korosztályhoz érintés nélkül jusson el az ételcsomag. A kiszállító önkéntesek a veszélyeztetett idősek bejárati ajtaja elé helyezik a csomagot, amit – miután a futár távolabb ment az ajtótól – úgy vehetnek át a címzettek, hogy nem kell senkivel fizikai érintkezésbe lépniük, azaz még kisebb a fertőzésveszély.

Mourinho maszkban és kesztyűben állt munkába, s besegített a csomagok összeállításába, és azok kiszállításában is közreműködött.

„Azért vagyok itt, hogy segítsek, és felhívjam a figyelmet arra, hogy ezt mások is megtehetik″ – fogalmazott Mourinho az Age UK videóján pakolás közben.


 

Legfrissebb hírek

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:51

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51
Ezek is érdekelhetik